Megküzdött egymással Mádai Vivi és Puskás Peti

Egymásnak feszült Mádai Vivien és Puskás Peti. A sztárok egy különleges kincskereső játékban vettek részt – a versenyben végül kiegyeztek egy barátságos döntetlenben.

Mádai Vivi és Puskás Peti versenybe szállt, hogy kiderüljön, melyiküknek sikerül egy applikáció segítségével előbb kincsekre bukkanni. A két sztárnak a Telenor Hipernet Guruk mutatták meg, hogyan használják a különleges alkalmazást, és hogy tudják a legtöbbet kihozni okostelefonjukból. A csinos műsorvezető teljes elszántsággal állt ki a The Biebers frontembere ellen, hiszen elmondása szerint igazi versenyző típus.

vivi_peti

„Az elvetemült „életre-halálra” típusú versenyző vagyok, minden megmérettetést komolyan veszek, így a Petivel való kis játékot is így éltem meg. Ráadásul nagyon nehezen viselem, ha veszítek! Elismerem a másik győzelmét, ha valaki jobb, mint én, de legbelül forrongok. Ezért is bántott, hogy Peti próbálta elcsalni az eredményt” – viccelődött Vivi, és hozzátette: valójában Puskás Peti nagyon korrekt ellenfél volt. A szőkeség azt is elárulta, gyermekkorában sok játékban vett részt, de ez volt az első alkalom, hogy az okostelefonjával kutatott kincsek után.

„Sokat használom az okostelefonomat, hiszen ha az anyukám vagy az anyósom vigyáz Zénóra, nagyon fontos, hogy mindig elérhető legyek. Minden fronton kommunikálok – legyen szó e-mailről, telefonálásról vagy videóhívásról – így tartom a kapcsolatot azokkal a barátaimmal, akiket az anyaság miatt máskülönben teljesen elveszítenék. Bevallom, azért az új appok néha nekem is fejtörést okoznak, de a Hipernet Guruk segítségével könnyen megküzdöttem a feladattal” – mondta Vivi.

„Vivihez hasonlóan én is versenyző típus vagyok, az elmúlt tíz évemet is abszolút ez jellemezte. Régóta ismerem Vivient, és nagyon jóban vagyunk, ezért inkább kiegyeztem egy döntetlenben, nehogy megbántsam őt” – kontrázott Puskás Peti, aki azt is elárulta, számára is a kapcsolattartás legfontosabb eszköze az okostelefon: Mádai Viven kisfiáról is az interneten látott eddig fotókat, de bízik benne, hogy hamarosan személyesen is megismerheti a kis Zénót.