Megjelent a Nyugat Plusz független szépirodalmi folyóirat 2016. évi első száma

NyugatPLusz_13-001Megjelent a Nyugat Plusz folyóirat 2016. évi első, tavaszi száma, amelyben ezúttal kiemelt helyet kap a labdarúgás és a török irodalom is.

 

  1. március 1-én került az újságárusokhoz a Nyugat Plusz független szépirodalmi folyóirat idei első, tavaszi száma, amelyben kiemelt helyet foglalnak el az egy esztendeje elhunyt Fodor Ákos költeményei: a művész özvegye, Podonyi Hedvig készített egy csokornyit a legjobb Fodor-haikukból a lap olvasói számára.

Emellett Molnár József A kapus című versével a szintén tavaly elhunyt, korábbi válogatott labdarúgóra, Fülöp Mártonra emlékezett. A futballt Novák Valentin más szemszögből közelítette meg: Egy idegenlégiós naplójából szemezgetett.

És, ha már „idegen”: a lap esszérovatában Orhan Pamuk, a „Nyugat törökországi tollának” pályáját Erdélyi Melinda, míg a száz éve elhunyt Jack Londonét Bozók Ferenc elemezte.

Debreczeny Györgyöt viszont egy nagy magyar író, Móricz Zsigmond ihlette meg, legújabb kollázsát a legjobb Móricz-sorokból állította össze, míg Horváth Gábor Miklós Pilinszky című versével a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjét idézte meg.

További szerzőink (a teljesség igénye nélkül): Kéringer Gábor, Szilágyi József, Draskóczi Ágnes, Barabás Szilvia, Tépő Donát.

A Budapest Főváros Önkormányzata és Belváros-Lipótváros Önkormányzata támogatásával megjelenő Nyugat Pluszban Miske Emő festményei és Kisteleki Dóra illusztrációi láthatóak, a címoldalon pedig Bolemant László fotográfiája szerepel.

A lap alapító-főszerkesztője Szabó Zoltán Attila, társalapítója Raffai Ferenc. A fővédnöke Konyári János, borász. A kiadvány arculata Kovács Gábort dicséri.

A Nyugat Plusz ára: 950 forint. Megvásárolható az Inmedio/Relay-hálózatban, a Magyar Posta nagyobb budapesti és vidéki postahivatalaiban, az Alexandra két budapesti, a Nyugati téri és az Andrássy úti könyvesboltjában, az Írók Boltjában, valamint hozzáférhető a budapesti Hadik Kávéházban. Továbbá digitális formában elérhető a Dimag.hu felületén. A lap megrendelhető a kiadónál, a nyugatplusz@majorbt.hu e-mail címen is.