Meghalt mindkét törökszentmiklósi kábítószerező nő újszülöttje

Meghalt mindkét kábítószerező törökszentmiklósi nő császármetszéssel világra hozott újszülöttje – erősítette meg a családok ismerőse hétfőn az MTI-nek az RTL Klub és a szoljon.hu információit. Az újszülötteket a fővárosi Semmelweis Egyetemen látták el, de az intézmény a betegjogok és a folyamatban lévő eljárások miatt nem ad tájékoztatást.

    Az MTI érdeklődésére a szolnoki Hetényi Géza kórházban személyiségi jogokra hivatkozva nem nyilatkoztak.
Szintén elzárkóztak a nyilatkozattól az érintett családok gondozói, valamint a törökszentmiklósi polgármester, Markót Imre (Jobbik) is.
Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezető mentőtisztje az MTI-nek hétfőn azt mondta, csupán a médiából értesült a történtekről, hivatalos értesítést nem kapott az újszülöttek állapotáról. Szabó Zoltán, a megyei főkapitányság sajtószóvivője pedig közölte: a rendőrség a nyomozás érdekeire tekintettel a korábbi közleményét nem kívánja kiegészíteni.
A rendőrség múlt pénteken arról adott tájékoztatást, hogy a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 39 éves helybéli férfit a városban történt kábítószer-fogyasztásokkal és megbetegedésekkel kapcsolatban.
A megyei főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint több embert súlyos állapotban vittek kórházba a mentők Törökszentmiklósról egy veszélyes, új pszichoaktív anyag fogyasztása miatt csütörtök éjszaka és péntek délelőtt.
Ecseki Tímea, a Hetényi kórház ügyeletes orvosa az M1 aktuális csatornának péntek este azt mondta, hogy két várandós nő is hozzájuk került, rajtuk császármetszést is végre kellett hajtani.
A Semmelweis Egyetem hétfőn délelőtt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az intézmény orvosai és munkatársai – a betegjogok, illetve a folyamatban lévő hatósági eljárás miatt – nem adhatnak ki információt a törökszentmiklósi dizájner drogügyben érintett újszülöttek állapotáról. Az eljárások lezárta után, amennyiben a szülő, vagy a kijelölt gyám engedélyezi, akkor az egyetem munkatársai válaszolnak a kérdésekre – tették hozzá.

Forrás:MTI