Média a Tehetségekért Díjat díjat kapott Csűrös Csilla

Média a Tehetségekért Díjat vehetett át Csűrös Csilla, a Kossuth Rádió kiemelt szerkesztő-műsorvezetője.

Az Új Európa Alapítvány a „Média a Tehetségekért Díj” című pályázatot azért hívta életre, hogy a fiatal tehetségek minél szélesebb sajtónyilvánossághoz jussanak. A felhívásra jelentkezett a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője, aki rádió kategóriában a Történet hangszerelve: Szegedi Melinda c. pályaművel első helyezést ért el. Az elismerő okleveleket Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója, valamint a program zsűritagjai szerdán este a Művészetek Palotája Üvegtermében adták át.

„Portrét készíteni nagy gyönyörűség. Kivált olyan emberekről, akik a mindannyiunk számára fontos értékeket életükkel, sorsukkal hitelesítik.  Olyan tehetséges, szerény és céltudatos fiatalokkal beszélgetni pedig,  mint az elektronikus hűtő-fűtő borogatást, az “okos-fáslit” feltaláló, s ezzel rangos nemzetközi versenyen aranyérmet nyerő, 16 éves diáklány, Szegedi Melinda, különös öröm, hiszen közös  jövőnk zálogát az ő és kortársai jövője rejti.  Én a vele készült beszélgetéssel nyertem, de hála Istennek,  sokan vannak a tehetségüket alapvetően  itthon kibontakoztatni készülő és tudó fiatalok! Fontos, hogy itt is  megköszönjem segítőtársaim, Gere Erzsébet zenei szerkesztő, Poór István hangmester és Rubin Gabi gyártásvezető alkotó közreműködését” – mondta Csűrös Csilla.