Mától lépnek életbe a Munka Törvénykönyvének újabb korrekciói

A gyakori évközi módosítások sok vállalkozást állítanak komoly kihívás elé.

Mától ismét jelentősen változik a tavaly júliusban hatályba lépett új Munka Törvénykönyve (Mt.) A módosítások több, azóta egyértelművé vált problémára is megoldást nyújtanak, ugyanakkor – mivel jelentős részben a bérszámfejtés területét érintik – az évközi változtatás sok vállalkozás nyilvántartásának átállítását megnehezítheti. A Trenkwalder alábbi összegzése a legfontosabb változásokat mutatja be.

 

A csütörtöktől életbe lépő változások végre rendezik a távolléti díj számításának anomáliáit. A jövőben emiatt már nem fordulhat elő, hogy egyes hónapokban jobban megéri szabadságra menni, miközben más hónapokban a szabadság idejére kifizetett alacsonyabb távolléti díj miatt a havi bér esetleg még a szerződés szerinti havi alapbér összegét sem érte el. A minimálbéreseknél az is bizonytalan helyzetet okozott, ha emiatt a számítási mód miatt még a törvényi minimumot sem érte el a járandóság.

 

Szintén a távolléti díj számításával kapcsolatos az a változtatás, amely nagyban egyszerűsíti a bérszámfejtők munkáját. Augusztus 1-jétől megszűnik a tételes bérpótlékolási kötelezettség a távolléti díj számításakor, tehát nem kell figyelembe venni a dolgozó tervezett beosztását a szabadsága ideje alatt. Ez alól a szabály alól továbbra is van egy kivétel, mégpedig az állásidőre járó bér számítása. Itt ugyanis továbbra is figyelni kell azt, hogy a munkavállaló milyen műszakban dolgozott volna.

 

Most válik igazán kötetlenné a kötetlen munkaidő: a munkáltató eddig ugyanis rendelkezhetett a munkavállaló munkaidejének felével. Egy európai bírósági döntés nyomán a munkáltatónak írásban kell átengednie a teljes munkaidő beosztásának jogát. Ettől függetlenül a munkáltató eseti jelleggel továbbra is előírhatja a kötelező megjelenést, tehát bizonyos szűk körben továbbra is rendelkezhet a munkavállaló munkaidejével.

 

Az Mt-hez kapcsolódó rendelkezések életbe lépése alig két héttel követi a táppénzszámítási szabályok július 15-i módosítását, amely minden munkavállalót érint. Ennek részeként a jövedelemigazolást a jövőben csak írásos kérésre kell kiadni a munkavállalónak, illetve megszűnik a jövedelemigazolási tömb is. Ez utóbbi módosítás egy immár anakronisztikussá vált gyakorlatot, a kézzel kitöltendő, szigorú számadású nyomtatvány vezetési kötelezettségét szünteti meg.

 

„Miközben kedvező fejlemény, hogy a jogalkotó lépésről lépésre orvosolja a Munka törvénykönyve tavalyi bevezetése során napvilágra került problémákat, a gyakori, jellemzően évközben bevezetett változások különösen azokat a vállalkozásokat állíthatják komoly kihívások elé, amelyek saját, kis létszámú bérelszámoló részleggel igyekeznek követni a rendelkezéseket – magyarázza Fehér Tamás, a Trenkwalder ügyvezetője. – A jogszabályok hektikus bevezetésére jó példa a táppénzszámítási eljárások egyébként előremutató, két héttel ezelőtti változása, amelyet nemcsak évközben, de ráadásul hónap közepén léptettek hatályba.”

 

Fehér Tamás hozzátette: „Tekintettel arra, hogy a sűrű változások időszaka még korántsem ért véget, sok cég számára a költséghatékonyság mellett ez a tény is komoly szempont lehet, amikor a bérszámfejtési szolgáltatások tapasztalt szolgáltatóhoz történő kiszervezéséről kell döntést hozniuk.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*