Massányi Viktor énekművésztől február 9-én vesznek végső búcsút

Massányi Viktor énekművésztől február 9-én 14 órakor vesznek végső búcsút református egyházi szertartás keretében a fasori református templomban, urnáját a kolumbáriumban helyezik el – tudatták szerdán az MTI-vel a Nemzeti Filharmonikusok, akik saját halottjuknak tekintik a művészt.

    Massányi Viktor, a Magyar Állami Operaház és a bécsi Volksoper egykori művésze, pályája utolsó szakaszában a Nemzeti Énekkar tagja, életének 49. évében hunyt el január 22-én. Rövid, súlyos betegség után érte a halál.
    A kárpátaljai Ungváron született 1967-ben. Egyetemi tanulmányait már Magyarországon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában végezte, 1995-ben kitüntetéssel diplomázott.
    A Debreceni Csokonai Színházban debütált ösztöndíjasként A varázsfuvolában, Vámos László 1993-as rendezésében. 1994 és 1997 között a Pécsi Nemzeti Színház magánénekese volt, ott mutatkozott be egyebek mellett Figaro, idősebb Germont és Simon Boccanegra szerepében.
    Massányi Viktor 1997-től a Magyar Állami Operaház állandó vendégművésze volt, főszerepeket, többek között a Rigoletto címszerepét énekelte. 2000 és 2003 között a bécsi Volksoper tagja volt.
    Oratóriumokban is rendszeresen fellépett, több magyarországi és külföldi szimfonikus zenekar visszatérő vendégművésze volt.
    Nevéhez fűződnek kortárs magyar zeneszerzők – Németh Amadé, Hidas Frigyes, Petrovics Emil, Durkó Zsolt, Vajda János – műveinek ősbemutatói és lemezfelvételei a Hungaroton Classicnál és a Magyar Rádiónál. Sikerrel énekelte a Carmina Burana, a Cantata Profana és a Német requiem baritonszólamait. Munkásságában fontos szerephez jutott a dalirodalom remekeinek előadása és hangfelvétele.
    Énekesi pályája során számos európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Japánban, Tajvanon, Törökországban, Mexikóban és Ománban hallhatta a közönség. Vendégszerepelt a Kolozsvári Állami Magyar Operában is.

Forrás:MTI