Már most minden jegy elkelt Gary Chapman márciusi budapesti előadására

Chapman1A várakozásokat messze felülmúlva már január közepére minden jegy elkelt Gary Chapman, Az 5 szeretetnyelv pszichológiai fogalom és könyvsorozat megalkotójának tavaszi budapesti előadására. A világszinten elismert család- és párterapeuta március végén érkezik Magyarországra, ahol a Budapesti Kongresszusi Központon kívül előadásokat tart Debrecenben, Pécsett és Szegeden is. Sőt, a budapesti teltházas előadáson túl a nagy érdeklődésre való tekintettel aznapra ráadás alkalommal is készülnek a szervezők. A népszerű szerző a kötet megjelenésének 25 éves évfordulóján Magyarországot választotta író-olvasó-találkozója helyszínéül.

Az öt szeretetnyelvet – az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés nyelvét – világszerte ismerik és használják. Dr. Gary Chapman évek óta a New York Times Best Sellers-lista élén álló legismertebb kötete eddig tizenegymillió példányban kelt el angol nyelven, és ötven különböző nyelvre fordították már le. Magyarországon 15 éve jelent meg az első Chapman-könyv a Harmat Kiadó gondozásában; mára a szerző ezidáig közel 40 kötetét adták ki magyarul, amelyek több százezer példányban keltek el hazánkban is.

A hamarosan kezdődő házasság hete országos rendezvénysorozat koncepciójához kapcsolódó előadássorozat különös jelentősége, hogy idén ünneplik Az öt szeretetnyelv megszületésének 25. évfordulóját, amely milliók házasságára volt hatással, és amely alkalomból a világhírű író-előadó Magyarországot választotta a jubileumi író-olvasó-találkozó helyszínéül.

A Harmat Kiadó meghívására hazánkba érkező szerző a magyar olvasóknak küldött videóüzenetében rámutatott: fel kell ismerni, hogy az egyik ember nem feltétlenül fogadja úgy a szeretetet, mint a másik, ami számos konfliktus és elégedetlenség forrása. Ha a párok elsajátítják egymás szeretetnyelvét, a tapasztalatok szerint ez a kapcsolati légkört alapjaiban változtathatja meg.

Gary Chapman március 27-én a Debreceni Kölcsey Központban, 28-án a Pécsi Kodály Központban, 30-án a Szegedi Tudományegyetem Kongresszusi Központjában, 31-én a Budapest Kongresszusi Központban 14 órakor ráadás előadás keretében, 18 órakor pedig konfliktuskezeléssel kibővített extra előadáson beszél az életre szóló szeretet gyakorlatáról.

http://szeretetnyelvek.hu/

https://www.facebook.com/az5szeretetnyelv/