Már csaknem 10 ezren látták a Csontváry-kiállítást

Már csaknem 10 ezren látták a Honvéd Főparancsnokság épületében július 5-én nyílt A magányos cédrus – Csontváry géniusza című kiállítást – mondta el a helyszínen L. Simon László, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára hétfőn, a tárlat első 20 napját értékelő sajtótájékoztatón.

Csontváry Koszka Tivadar Magányos cédrus (b) és Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című festménye A magányos cédrus - Csontváry géniusza című kiállítás szakmai megnyitójának napján  Budapesten, a Honvéd Főparancsnokságon 2015. július 6-án. Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató kiállításon a művész csaknem 100 festményét, grafikáját tekinthetik meg a látogatók az év végéig. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Csontváry Koszka Tivadar Magányos cédrus (b) és Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című festménye A magányos cédrus – Csontváry géniusza című kiállítás szakmai megnyitójának napján Budapesten, a Honvéd Főparancsnokságon 2015. július 6-án. Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató kiállításon a művész csaknem 100 festményét, grafikáját tekinthetik meg a látogatók az év végéig. MTI Fotó: Balogh Zoltán

    

Kiemelte: ha az eddigi látogatottság tartható lesz, akkor a tárlat az elkövetkezendő fél évben elérheti a 150 ezres látogatószámot is.
    Gyutai Csaba, a Várgondnokság Nonprofit Zrt. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: “Itt az ideje, hogy Csontváryt újra felfedezzük, hiszen ő is olyan művész, akit mindenki ismer, de mégis szükség van arra, hogy újra a művészettörténeti érdeklődés homlokterébe kerüljön”.
    A tavaly felújított Honvéd Főparancsnokság két szintjén, 17 teremben Csontváry csaknem 100 festménye és grafikája tekinthető meg, amelyek körülbelül 40 százaléka Pécsről érkezett, de kölcsönöztek képeket a Magyar Nemzeti Galériából és magángyűjtőktől is.
    L. Simon László megemlítette, hogy néhány Csontváry-kép a moszkvai Puskin Múzeumban van, és bár első megkeresésre az intézmény elutasította a kérést, hogy ezeket a festményeket a kiállítás idejére Budapestre szállítsák, a Várgondnokság nem adta fel a reményt, hogy legalább az utolsó negyedévre mégis kiállíthassák ezeket a műveket.
    Gyutai Csaba úgy fogalmazott: mindezek ellenére a tárlaton a festő minden fontos műve már most is megtekinthető, szinte az egész életmű egyben van.
    Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a tárlat előkészítése és installálása rendkívül komoly restaurátori felügyelettel zajlott, és a nyitvatartási idő alatt is szoros felügyelet alatt áll.
    A szakember kitért arra is, hogy bemutató szakmailag is sikeresnek mondható, hiszen több, Csontváry munkásságához kapcsolódó szakmai konferencia is szerevezés alatt van, de indulnak szakmai műhelyfoglalkozások, különböző magyar és külföldi múzeumok szakmai csoportjai jelentkeztek be tárlatvezetésre, és vannak olyan művészettörténészek is akik újra elkezdtek Csontváryval fogalakozni.
    A kiállításhoz számos kisfilm készült, a festő életművét interaktív felületek, Csontváry-szótár ismerteti, egy külön teremben pedig kortárs művészek Csontváry-reflexiói kaptak helyet.     A bemutatóhoz reprezentatív angol-magyar katalógus, múzeumpedagógiai program és foglalkoztató füzet is készült, decemberben pedig a Magyar Nemzeti Galériával együttműködésben Csontváry-konferenciát is tartanak, amelynek anyagából szintén kötet jelenik meg.

Forrás:MTI