Már az elődöntőben a férfi vízilabda Universiade csapat

Vízilabda

A nap legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye az uszodában zajlott. A tét a férfiak számára az elődöntőbe jutás volt a gwangjui Universiaden.

Magyarország-Japán 12-7  (4-3, 2-2, 3-1, 3-1)

A negyedek eredménye is mutatja, hogy a mérkőzés közepéig kifejezetten kemény ellenállást mutatott az ázsiai ország válogatottja és csak fokozatos fáradásukkal változott a játék képe.

A mieink a játék szinte minden szépségét bemutatták, ejtéssel szerzett gól, blokkolás, távoli gól, emberelőny gyors kihasználása, de ennek ellenére a japánok csak nem akartak leszakadni. Először csak 6-4-nél volt két gólos a magyar előny. A mérkőzés második felében már folyamatosan nőtt a különbség és a magyar csapat megragadva a lehetőséget veretlenül jutott el a holnapi elődöntőig, amikor az USA lesz az ellenfél.

Góllövők Bátori és Jansik 3-3, Illés és Chilkó 2-2, Sedlmayer és Halek 1-1.

Bisztritsányi Dávid csapatkapitány, a csapat kapusa: Megdolgoztattak a japánok, a számunkra szokatlan stílusuk nekünk se feküdt az elején. Sok volt a lefordulás és a megúszás. Miután jobban kiismertük őket, már hagytunk kérdést a továbbjutásról. Az amerikaiakat nem ismerjük, a másik csoportból jöttek, de minden mérkőzésüket felvettük, így lesz egy napunk rá, hogy kiismerjük őket.

A női csapat az 5-6. helyért játszott az USA-val. Sajnos nem sikerült visszavágni a csoportban elszenvedett vereségért. Sajnos minden menet az amerikaiaké volt.

Magyarország-USA 4-9 (0-1, 3-4, 1-3, 0-1)

Gólszerzők: Takács, Polák, Vályi, Ziegler

A magyarok 7 mérkőzést játszva végeztek a torna 6. helyén. A mérleg 2 győzelem, 5 vereség, 50 lőtt és 62 kapott gól.

Asztalitenisz

A 32 közé jutásért,

 

férfi egyes: Do Phuong Nam – Lai Liaxin (kínai) 0-4

 

női egyes Hepke Johanna- Ciobanu (román) 2-4

 

női egyes Szvitacs Alexa- Kitaoka (japán) 0-4

 

Az utolsó még versenyben levő játékosunk Szita Márton vasárnap a 32 közé mérkőzik a lengyel Fertikowskival.

 

A 8 közé jutásért találkozott egymással a vegyes párosban a Szita, Szvitacs duó a japán Morizono, Niva egységgel. Az ázsiaiak nyertek 3-0-ra.

 

Atlétika 

 

Huszák János pontszerző, az FTC diszkoszvetője 58 méter 61 cm-re repítette a szert és hatodik lett.

A 3000 méteres akadályon Dani Áron idei legjobbjával, 8:55.98-al a 12. helyen ért célba a döntőben.

Golf

Az utolsó nap a legnehezebb zászló pozíciók várták a versenyzőket és ez nehezítette az egyes helyzetekből a lyukra gurítást. A pálya első felén tapasztalt fülledt meleg időjárást később szél és eső váltotta fel a játék második felére. Horváth Marcell, az egyetlen magyar induló az előző napokhoz hasonlóan kiegyensúlyozottan teljesített és 19 plusz ütéssel az előírt felett végzett a 41. helyen. Sportdiplomáciai sikerként könyvelhető el, hogy kérését meghallgatva a versenyszervezők mégis a rangsorának megfelelő csoportba osztották be. Játékosunk élete egyik legjobb formájában játszott, elért eredménye egyben jelzi a pálya nehézségi fokát  is.

 

Eredmény: 79,75,77,76

Összesítve 307 ütés