Mandela 2008-ig rajta volt az amerikai terrorista-megfigyelési listán

Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök 2008-ig rajta volt a hivatalos amerikai terrorista-megfigyelési listán, ahonnan George W. Bush akkori elnök vetette le – emlékeztetett pénteken internetes kiadásába a USA Today.

    Condoleezza Rice akkori külügyminiszter “meglehetősen kínosnak” nevezte, hogy a dél-afrikai külügyminiszter, mi több, Mandela amerikai látogatásai esetén kivételt kellett tennie a beutazási tilalom ügyében. John Kerry akkori massachusettsi szenátor – az amerikai diplomácia jelenlegi vezetője – üdvözölte a törvényt, amely eltávolította a volt politikust a feketelistától.     Nelson Mandela 1994 és 1999 között volt a Dél-afrikai Köztársaság elnöke.     Dél-Afrika fajüldöző kormánya terrorszervezetnek minősítette a Mandela vezette Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC), amely az 1948 és 1994 között fennálló apartheid ellen harcolt. Margaret Thatcher néhai brit miniszterelnök 1987-ben “tipikus terrorszervezetnek” nevezte az ANC-t és elutasította, hogy szankciókat léptessen életbe az apartheid rezsimmel szemben. Ronald Reagan hasonlóképpen ellenezte a gazdasági büntetőintézkedéseket, de a kongresszus végül leszavazta az elnöki vétót.     Az amerikai kongresszus 1986-ban az elnöki tiltó határozat ellenére – nem kötelező érvényű – határozatot fogadott el az ANC elismeréséről, amely egyúttal sürgette Mandela szabadon bocsátását is. A képviselőház 179 tagja, köztük Dick Cheney nemmel szavazott akkor. Cheney, aki 2001-ben az ifjabbik Bush alelnöke lett, 2000-ben még úgy nyilatkozott, hogy helyesen voksolt akkor.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*