Major Beni Jaramában is futamot nyert, Kiss Norbi már negyedik a bajnokságban!

Október 5-6-án Spanyolországba, Jaramába látogatott a Kamion Európa-bajnokság mezőnye.

 Az előző versenyen, Belgiumban totálkárosra tört Major Benedek kamionja, de a csapat megfeszített munkával alig egy hét alatt újjáépítette, tesztelni viszont már nem volt lehetőség, indulni kellett Spanyolországba. A szabadedzéseken még előjött egy-két kisebb hiba, de a kamion jól működött, a csapat tökéletes munkát végzett.

 Szombaton az időmérőn Kiss Norbi második lett Oestreich mögött, Major Benedek viszont nem jutott be a Super Pole-ba, ugyanis az első gyorsköre után elmért egy féktávot, becsúszott a kavicságyba, s mire kiszedték, nem tudott már körbeérni, így első mért köre alapján 11. lett.

 Az első futamon Norbi külső ívről rajtolt, Oestreich mellől, s mint az várható volt, a német kivezette őt az első kanyarban, s míg Norbi próbált kikecmeregni a homokból, elment mellette a fél mezőny, visszaesett a 8. helyre, ahonnan a futam végére egészen a negyedikig előre tudta verekedni magát.

 Beni jól kapta el a rajtot, rögtön előzött, a kilencedik helyen autózott szinte végig, próbálta megelőzni Janiecet, de kisebb technikai probléma miatt át kellett mennie egy kavicságyon, majd Frankie ment neki hátulról, ami miatt defektet kapott az ifjú versenyző, végül a 10. helyen intette le a kockás zászló.

 A második futamban hatalmas rajtbaleset történt, amiből ezúttal szerencsésen kimaradtunk, bár ehhez Beninek át kellett vágnia a kavicságyon. Az új rajt után Norbi másodiknak fordult, támadta Janiecet, de a francia leszorította őt a pályáról, ketten is elmentek mellette. Norbi Hahnt visszaelőzte, majd később sikerült Janiecet is maga mögé utasítani, viszont a nagy előnnyel vezető Oestreichet már nem tudta utolérni, így második lett.

 Beni is csatában volt szinte végig, hátulról Reinert támadta, lökdöste, míg egy igen csak optimista féktáv után elszáguldott Beni mellett a mezőny legelvetemültebb pilótája – egyenesen a kavicságyba.  Onnantól nyugodtan, zavartalanul autózhatott Benedek, és behozta kamionját a 9. helyen.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*