Magyarországra érkezett Tóásó Előd

Tóásó Előd hazaérkezését követően sajtótájékoztatót tart a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren 2015. április 26-án. Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot a Baptista Szeretetszolgálat menekítette ki Bolíviából a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével. MTI Fotó: Marjai János

Tóásó Előd hazaérkezését követően sajtótájékoztatót tart a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren 2015. április 26-án. Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot a Baptista Szeretetszolgálat menekítette ki Bolíviából a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével. MTI Fotó: Marjai János

Magyarországra érkezett hétfő délután Tóásó Előd, aki fegyveres felkelés vádja miatt hat évet töltött börtönben Bolíviában.

    A magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyar férfi, akit megérkezésekor mások mellett édesapja és nővére is köszöntött, a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott sajtótájékoztatón visszautasította, hogy terrorizmus szándékával ment volna 2009-ben Bolíviába. Közölte: a bolíviai hatóságok ejtették az erre vonatkozó vádat. Mint mondta, ugyanakkor világos, hogy egy belpolitikai küzdelem áldozatává vált, hiszen a fegyveres felkelés, amiért végül elítélték, politikai jellegű bűncselekmény.
    A könnyeivel küszködő férfi köszönetet mondott a Baptista Szeretetszolgálatnak, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak azért, hogy segítették a hazatérését.
    Elmondta: legálisan, ám meglepetésszerűen hagyta el Bolíviát, azt követően, hogy a bolíviai hatóságok börtönbüntetésének letöltése után sem adták vissza az útlevelét. Az új úti okmányhoz a külügyi tárca segítette hozzá, illetve a Baptista Szeretetszolgálat szervezte meg a hazatérését.
    Kérdésekre válaszolva kiutazását egyszerű kalandvággyal magyarázta. Közlése szerint weblapszerkesztés fejében felajánlották neki, hogy Bolíviába mehet, és örömmel élt az alkalommal, illetve egy filmforgatást készítettek elő. Mást nem is követett el – tette hozzá.
    Ugyanakkor a mai napig számtalan megválaszolatlan kérdés létezik az ügyében, ám reméli, hogy egy nap kiderül az igazság – mondta Tóásó Előd.
    Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője szintén azt hangsúlyozta, hogy Tóásó legálisan hagyta el az országot. Ezt annál is inkább megtehette a külügyminisztérium által kibocsátott úti okmány segítségével, mert magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Bolíviába.

Tóásó Előd (j) érkezik a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre 2015. április 26-án. Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot a Baptista Szeretetszolgálat menekítette ki Bolíviából a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével. MTI Fotó: Marjai János

Tóásó Előd (j) érkezik a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre 2015. április 26-án. Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot a Baptista Szeretetszolgálat menekítette ki Bolíviából a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével. MTI Fotó: Marjai János

    Felidézte, hogy a szeretetszolgálat immár tíz éve foglalkozik bajba került magyarok, a többi között elítéltek, betegek, fogyatékkal élők hazasegítésével, és már csaknem száz magyar állampolgárnak segítették a hazatérését.
    Tóásó ügyét immár hat éve követik nyomon, és bűnössége iránt az is kétségeket ébreszt, hogy az őt vádló ügyész, aki nemrég menedékjogot kért Spanyolországban, úgy nyilatkozott: a Tóásónál és társainál 2009-ben talált fegyverek egy bolíviai rendőrségi raktárból származtak – mondta Szenczy Sándor.
    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztérium korábban úgy nyilatkozott, hogy Tóásó Előd számára ideiglenes magánútlevelet biztosított a hazatéréshez a tárca. Hozzátette, a magyar diplomácia a magyar állampolgároknak mindig, minden bajba jutás esetén járó konzuli segítséget nyújtotta Tóásó Elődnek.
    Miután a férfi a büntetését a bolíviai hatóságok szerint letöltötte és szabadlábra került, a helyi hatóságok az útlevelét nem adták vissza. Ezért a Buenos Airesben lévő magyar nagykövetség – amely Bolíviába is akkreditálva van – ideiglenes magánútlevelet adott ki neki, amely alkalmas a hazatérésre – közölte Szijjártó Péter.
    A Baptista Szeretetszolgálat vasárnap tájékoztatta az MTI-t, hogy Tóásó Elődöt és a korábban vele együtt fogva tartott horvát Mario Tadicot kimenekítették Bolíviából. A közlemény szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével közép-európai idő szerint péntek délután a 4650 méter magasságban lévő Chungara közúti határátkelőhelyen hajtották végre az akciót.
    A tájékoztatás szerint Tóásóék nem érezték biztonságban az életüket Bolíviában, ezért kértek segítséget Magyarországról.
    Tóásó Előd és társainak ügye 2009 áprilisában pattant ki Bolíviában, miután kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy feltételezett terroristasejten, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült, és az ország erőszakos kettészakítását készítette elő. Az akcióban életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, Tóásó Elődöt és Mario Tadicot, mindkettőjüket az ügy további 37 vádlottjának nagy részével együtt vizsgálati fogságban tartották.
    Tóásó Elődöt és Mario Tadicot ez év február 20-án fegyveres felkelésben való bűnrészességért öt év és tíz hónapi szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet vádalku és a vádlottak által kért rövidített eljárás keretében született. Mivel mindkét vádlott csaknem hat éve őrizetben volt, büntetésüket már letöltötték.

Forrás:MTI