Magyarország a világ legjobbjai között a turistaérkezések bővülésének tekintetében

A nemzetközi turistaérkezések számának bővülését tekintve megháromszoroztuk a világátlagot, az európai átlagnál pedig több mint négyszer volt gyorsabb a magyar növekedési ütem. Magyarországon két számjegyű volt a nemzetközi turistaérkezések bővülése 2015 első negyedévében is. Világviszonylatban erőteljes növekedést jósolnak a közeljövőben az UNWTO és az ETC előrejelzései egyaránt.

2014-es eredmények az ENSZ Turisztikai Világszervezetének jelentése szerint

A 2014-ben útra kelt 1135 millió turistának köszönhetően 1466 milliárd dollárnyi export keletkezett a világban – írja az ENSZ Turisztikai Világszervezet (UNWTO) legfrissebb World Tourism Barometer jelentése. Hazánkban is változatlanul növekedés tapasztalható: a kieső orosz forgalmat sikerrel ellensúlyozták más küldőországok 2014-ben. A növekedés motorját továbbra is a kontinensen belüli utazások jelentik, de az ETC felhívja a figyelmet az USA-ból érkező forgalom bővülésére, valamint az indiai és kínai beutazó forgalom kiemelkedő növekedési ütemére is.

A UNWTO (2014. év előzetes adataira vonatkozó statisztikákra alapozva közzétett) áprilisi beszámolója szerint a nemzetközi turistaérkezések száma világszinten 4,4%-kal (48 millióval) nőtt 2014-ben, így elérte az 1135 millió turistaérkezést. A 2008. évihez képest összességében 207 millióval több nemzetközi turistaérkezést regisztráltak 2014-ben. Európában 2014-ben 583,6 millió nemzetközi turistaérkezést tapasztaltak, ami 3,0%-kal (+17 millió turistaérkezés) több, mint 2013-ban. Az Európai Unió 28 országában 5,3%-kal bővült a nemzetközi turizmus, ezzel a turistaérkezések száma elérte a 457 millió főt.

Az orosz forgalom visszaesésével összefüggésben Közép- és Kelet-Európában (hároméves erőteljes növekedést követően) összességében 4,1%-os visszaesést jeleznek a 2014. évi előzetes adatok. Ennek ellenére több ország, köztük hazánk is két számjegyű növekedést mondhatott magáénak. Magyarországon a nemzetközi turistaérkezések száma 13,7%-kal, 12,1 millióra bővült.

A nemzetközi utazásokból származó bevételek 3,7%-kal, 1245 milliárd dollárra nőttek világszerte. Ez a nemzetközi közlekedésből származó bevételekkel kiegészülve 1466 milliárd dollárnyi nemzetközi turizmusnak köszönhető exportbevételt jelentett világszerte. Magyarországon gyorsuló ütemben, 14,0%-kal 5,9 milliárd dollárra nőttek a nemzetközi utazásokból származó bevételek.

2015: első negyedév és előrejelzések

2015-ben a nemzetközi turistaérkezések számának növekedése világszinten várhatóan 3–4% között lesz. Európa a világátlaghoz hasonló mértékű növekedés várható a Turisztikai Világszervezet várakozása szerint. A nemzetközi turizmus 2015. évi alakulását számos nemzetközi esemény is pozitívan befolyásolja, Európában például a milánói világkiállítás (Expo 2015), illetve Európa Kulturális Fővárosai (a belgiumi Mons és a csehországi Pilsen) is minden bizonnyal sok turistát vonzanak majd.

Az Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) 2015. első negyedévéről szóló jelentése szerint az európai desztinációk többsé ge pozitív eredményekről számolt be.

Ami a közeljövőt illeti, a szakértők a gazdasági helyzet lassú javulását várják, ez pedig az utazásokra is kedvező hatást gyakorol. A Tourism Economics adatai, illetve becslése szerint az Európába irányuló nemzetközi turistaérkezések számát illetően 2015-re 1,0%-os növekedést, ezen belül az EU-tagországok esetében 2,0%-os bővülést várnak.

A vendég- és vendégéjszakaszám növekedését az egyéb iparági mutatók, például a légi közlekedés mutatói is alátámasztják. A turisztikai piackutatással foglalkozó STR Global társaság 2015. első negyedévi adatai szerint Európában nőtt leginkább a szállodák foglaltsága (3,1%-kal), és a pénzügyi mutatók is kedvezően alakultak.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, a IATA adatai szerint – a viszonylag kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére – az európai légi közlekedés teljesítményét jelző RPK (utaskilométer) mutató továbbra is jelentős ütemben, 5%-kal növekedett 2015 első hónapjaiban.

A növekedés motorja továbbra is a kontinensen belüli forgalom. Európa legnagyobb gazdaságai, Németország, az Egyesült Királyság és Franciaország helyzete erősödik. A régió turizmusának további lendületet ad a legnagyobb távoli küldőpiacról, az Amerikai Egyesült Államokból érkező forgalom bővülése. Az Amerikai Egyesült Államokban a gazdaság talpra állásának köszönhetően egyre inkább vonzó úti cél Európa: kedvező az árfolyam, biztonságos, határok nélküli úti cél, változatos kulturális attrakciókkal. Az USA forgalma – néhány kivétellel – valamennyi vizsgált európai országban pozitívan alakult. Az ország gazdasága, a fogyasztás és ezzel párhuzamosan a turisztikai kereslet bővül. Különösen a távoli úti célok irányában van még tere a növekedésnek, aminek a dollár erősödése is kedvez.

Noha a kínai és indiai beutazók aránya Európában ma még kevésbé szembetűnő, figyelemreméltó, hogy a kínai vendégéjszakák száma majdnem mindenhol nőtt, és a növekedés üteme két számjegyű volt. Az indiai forgalom egy-két ország kivételével szintén mindenütt kiemelkedő mértékben növekszik.