MAGYAR TERMÉK NAGYDÍJAT KAPOTT A SZENT LUKÁCS GYÓGYFÜRDŐ ÉS USZODA

Lukács12014. szeptember 3-án 17. alkalommal adták át a Magyar Termék NagydíjŸ kitüntetéseket, melyeket idén minden eddiginél több, összesen 66 pályázó 66 pályázata érdemelt ki. A pályázat célja idén is az, hogy elismerje és díjazza a kiváló minőségű Magyarországon gyártott, és forgalmazott termékeket, szolgáltatásokat, elősegítse a minőségtudatos szemléletet, valamint hogy a gyártók, termelők és szolgáltatók ösztönzésével emelje a fogyasztóvédelem általános szintjét. A nyertesek, a hagyományhoz híven, a Parlament Felsőházi Termében vehették át a kitüntetéseket.

A nyertesek között található a Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda is, mely évente több mint 400.000 vendéget fogad. A fürdő már a keresztes háborúk idején is működött. A török korban Musztafa pasa közkedvelt fürdőhelye volt, majd Buda visszafoglalása után kincstári tulajdonba került. A világ minden tájáról érkeztek a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő épületének falán. A fürdő termálmedencékkel, úszó- és élménymedencével, wellness részleggel, szaunákkal és különféle szolgáltatásokkal várja a vendégeket. A pesti vezető értelmiség, a politika és a művészvilág kedvelt találkozóhelye. Úgy tartják, hogy itt található Budapest egyik leghatásosabb gyógyvize.

A 2012-ben, mintegy 1 milliárd forint összegű európai uniós támogatással megvalósult beruházás a fürdő szinte minden területét érintette, megújult például a vendégek fogadására szolgáló iszapcsarnok, az uszoda csempés kabinsora, a gyógyudvari háromszintes öltözőépület, a napozóterasz és a fürdő udvara is. A vendégek szempontjából ennél sokkal fontosabb változás, hogy a Lukács Fürdő így számos olyan szolgáltatást is kínál, melyek fővárosunkban eddig csak korlátozottan vagy egyáltalán nem voltak elérhetőek. Ilyen többek között a Himalája sótéglából épült sókamra, a hamam török masszázs, illetve a prémium szolgáltatásként igénybe vehető privát fürdőzés. Az uszodatér végén lévő régi raktár- és személyzeti öltöző részből egy gyönyörű, exkluzív szaunavilágot alakítottak ki.

Lukács2

A Lukács Fürdő gyógyvize kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, kloridos, szulfátos alkáliákat és jelentős mennyiségű fluoridiont tartalmazó minősített gyógyvíz, amely különösen ajánlott:

–        ízületek degeneratív betegségei,

–        idült és félheveny ízületi gyulladások,

–        gerincdeformáció,

–        porckorongsérv,

–        idegzsábák,

–        a csontrendszer mészhiányának gyógyítására.

Szolgáltatások

  • gyógyvizes gyógymedence fürdő
  • iszappakolás
  • súlyfürdő
  • szénsavas kádfürdő
  • orvosi gyógymasszázs
  • víz alatti vízsugármasszázs
  • víz alatti csoportos gyógytorna
  • komplex fürdőgyógyászati ellátás.
  • aroma relax masszázs
  • púderes masszázs
  • csokoládé kezelés
  • manager masszázs
  • talpreflexzóna masszázs
  • frissítő masszázs
  • török tradicionális hamam masszázs
  • finn szauna
  • hőlégkamra
  • gőzkamra
  • jéggép
  • privát fürdőzés
  • szaunavilág (1 sókristály szauna, 1 gőzkabin, 1 finn szauna, 1 infraszauna, 1 naturista szauna, 1 merülőmedence), díszkád, sókamra

A fürdő számos díjjal rendelkezik. 2013 márciusában vehette át a Magyar Fürdősszövetség ötcsillagos minősítését. Szintén 2013-ban az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a fürdőkomplexumot kiemelkedő és példamutató helyreállításának elismeréseként ICOMOS díjban részesítette. 2014 márciusában pedig a fürdő vezetője, Éva Mariann Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült Budapest fürdőéletének fejlesztésében végzett több évtizedes munkájának elismeréseként.