Magyar Szent István Rend – Marton Éva operaénekes meghatódottsággal fogadta az elismerést

Marton Éva, Kossuth-díjas operaénekes, az idei Magyar Szent István Rend kitüntetettje a legmagasabb állami kitüntetés átadásán a Sándor palotában 2016. augusztus 20-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Marton Éva, Kossuth-díjas operaénekes, az idei Magyar Szent István Rend kitüntetettje a legmagasabb állami kitüntetés átadásán a Sándor palotában 2016. augusztus 20-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Döbbenettel, meghatódottsággal és nagy örömmel fogadta Marton Éva operaénekes a Magyar Szent István Rendet, amelyet az augusztus 20-i nemzeti ünnepen vehetett át Áder János köztársasági elnöktől.

    A legmagasabb magyar állami kitüntetésnek számító Magyar Szent István Rend a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.
    A művész az MTI-nek elmondta, három nagy pilléren nyugszik életútja, amely a mai napig töretlen. A férjével való megismerkedés és a családalapítás mellett fontos időszaka volt pályájának, amikor 1972-ben elhagyta Magyarországot és a frankfurti operához szerződött, ahol megalapozta a nagy munkákat az elkövetkező éveket. Ennél erősebb a harmadik pillér, amikor 2005-ben visszatért Magyarországra tanítani, hogy a Zeneakadémián átadja tudását, élet- és szakmai tapasztalatát a növendékeknek, részt vegyen a zenei életben, az újabb énekesek nevelésében, a kulturális életben.
    “Ez egy lépcsőzetesen felépített életpálya volt” – mutatott rá, hozzátéve: a karrier szót nem szívesen használja, de tudatosan, meggondoltan, 5-6 évvel előre gondolkoztak mindketten a férjével.
    Mint mondta, annak ellenére, hogy nem áll már színpadra, még sok szép dolgot tud tenni. A háttérben dolgozik, onnan próbál irányítani, segíteni, szervezni, és nagyon szeret tanítani.
    A közeljövő eseményeiről, terveiről szólva elmondta: szeptember 19. és 25. között rendezik meg a Zeneakadémián a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt, amelyre gyönyörű hangú és minden hangfajt képviselő énekesek jelentkeztek. Ezt követően mesterkurzust tart szeptember 26. és 28. között.
    Október végén a Magyar Művészeti Akadémián (MMA) Bartók-mesterkurzust tart, és szintén a Pesti Vigadó ad otthont a november 9-i hangversenynek, amelyen Bartók-dalokat adnak elő. Emellett felhívta a figyelmet a Liszt Ferenc és gróf Széchényi Imre dalait bemutató estre is, amely a Zeneakadémián lesz.

Áder János köztársasági elnök átadja a Magyar Szent István Rend kitüntetést Marton Évának, Kossuth-díjas operaénekesnek a Sándor palotában 2016. augusztus 20-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Áder János köztársasági elnök átadja a Magyar Szent István Rend kitüntetést Marton Évának, Kossuth-díjas operaénekesnek a Sándor palotában 2016. augusztus 20-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Forrás:MTI