Magyar Marketing Fesztivál

Hagyományteremtő szándékkal idén először rendezik meg a Magyar Marketing Fesztivált, amelynek célja, hogy a várható marketingtrendek bemutatásával a marketing- és kommunikációs szakemberek megnyissák az üzleti évet. A szakmai rendezvényen 15 előadó – az adott szakterület jeles vagy éppen piacvezető képviselője – beszél az idei évre javasolt marketingeszközökről, -módszerekről, -megoldásokról.

„Felmérésünk szerint a marketingtrendekről való tájékoztatás az egyik leginkább keresett szakmai téma a kis- és középvállalkozások döntéshozói között. Mivel az ilyen jellegű tájékoztatásra ez idáig még nem volt összefogott szakmai rendezvény, úgy gondoltuk, nemcsak ezt a piaci igényt elégítjük ki, hanem hagyományt is teremtünk” – mondta el munkatársunknak Miklovicz Norbert, a konferenciát szervező Marketing112 kkv-marketing-szakértője.

Az első Magyar Marketing Fesztivált 2014. január 30-án rendezik meg a Lurdy Konferencia-központban, ahol kiosztják a Magyar Marketing Fesztivál Díjat is egyéni és társasági kategóriában. Ezt a díjat annak a szakmai szakértőnek vagy döntéshozónak, illetve társaságnak ítélik oda, akik előző évi munkásságukkal sokat tettek a kkv-marketing-szakma fejlődéséért, megítéléséért, és hatással voltak a kkv-piac fejlődésére is. A díjat minden évben 12 fő, újraválasztott kkv-szakújságíró, -szakblogger szavazza meg.

A szakmai esemény programja itt olvasható: www.marketingfesztival.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*