Magyar lovasok állhattak dobogóra Szardínián-Anya és lánya együtt vehette át a kupát

Wachtler_Katalin_Fekete_Patrícia_SzardíniaNem mindennapi távlovas versenyen vehetett részt édesanya és lánya, Wachtler Katalin és Fekete Patrícia. A magyar távlovasok a mesés olasz szigeten, Szardínián először állhattak ki együtt a jól megérdemelt kupáért – miután megtették a 86 kilométert. 11 indulóból pedig a második és harmadik helyezést sikerült elérniük.

Noha Katalin és Patrícia a Sardegna Endurance Festival felkészítésében nem tudtak részt venni, sőt idegen, olasz lóval indultak, mégis kiváló eredményt értek el. A verseny előtt két nappal próbálhatták ki a lovakat, ők maguk azonban edzésben voltak, hiszen itthon foglalkoztak a saját lovaikkal.

– Édesanyámmal, a CEI* (86 km) kategóriában indultunk. A versenyt 15 km/h-val sikerült teljesítenünk, a pálya nehézsége miatt ez második és harmadik helyet jelentett végül. Többször vettünk már részt arabok szervezte versenyeken, sokszor indultunk Abu Dhabiban illetve Dubajban is, akár saját, akár ottani lóval. A szervezőket (Lara Sawaya, Adnan Al Nuami) régóta ismerjük, elsőként 2009-ben vettünk részt általuk rendezett versenyen. Úgy látjuk, hogy kitesznek magukért minden tekintetben, remekül szervezik meg azokat. Sokszor indultunk már ugyanazon a versenyen, de ez az első alkalom, hogy egyszerre álltunk a dobogóra. Fantasztikus érzés volt ott állni, ilyen nehéz pálya megtétele után, két ismeretlen lóval. Ez nagy önbizalmat tud adni az embernek, és azt az érzést, hogy valamit jól csinál – mesélte a 24 éves győri lány.

Wachtler_Katalin_Fekete_Patrícia_Szardínia2

– Természetesen amikor édesanyámmal versenyzünk, egyáltalán nem ellenfélként tekintünk egymásra, hanem próbálunk segíteni a másiknak, hogy biztonsággal befejezzük a versenyt. Előfordult már, hogy nem együtt mentünk egy közös versenyen, ilyenkor mindig a lovaink edzettségét vesszük figyelembe a tempóválasztásnál. Itt szerencsére nem volt tétje számunkra, jól akartuk érezni magunkat ezen a gyönyörű helyen, és élményekben gazdagon, biztonságban befejezni a versenyt – mondta a tehetséges fiatal zsoké, aki édesanyjának köszönheti lovak iránti szeretetét.

– 11 indulóból lettünk dobogósak az erős ellenfelek közül, legnagyobb részben helyi lovasokról van szó, akik már ismerték az ottani pályát. Ennek ellenére összesen 4-en fejezték be a versenyt. A ló tulajdonosát pénzdíjjal jutalmazták a teljesítményért, minket pedig meghívtak a novemberi Abu Dhabi versenyre – mesélte Katalin.

Wachtler_Katalin_Fekete_Patrícia_Szardínia4