Magyar győzelem Katarban!

A H-MOTO Team női pilótája, Kis Viktória a katari QSS bajnoki sorozat harmadik versenyhétvégéjén egy első és egy második helyezéssel gazdagodott. A magyar motorversenyzőt egészen most hétvégéig a balszerencse sújtotta, és az eredmények is felemásra sikeredtek. Hol technikai hiba, hol versenybaleset akadályozta meg, hogy az aktuális hétvége alatt többször is dobogóra állhasson. A legutóbbi versenyen azonban összejött, amire vártunk. A fiatal motorversenyző mindkét futamon dobogós lett, annak ellenére, hogy a váltóval és a kiegyensúlyozatlan kerekekkel is meg kellett küzdenie.

viki

„Nem volt egyszerű az első verseny, hiszen megint jelentkezett egy kis technikai probléma a váltóval, de igyekeztem kordában tartani a versenygépet. Ennek eredményeként a lányok között első helyet, összetettben pedig 6. helyet tudtam elérni. Egy óra múlva pedig jött is a második futam, ahol sajnos a rajtnál kicsit beragadtam. Nem tudtam olyan jól eljönni, mint az első versenyen. Próbáltam tartani a többiekkel a tempót, de valamiért a motor eleje rázott, a kerék valahol megütődhetett egy korábbi eséskor, és ez által nehéz volt vele kanyarodni. Pontosan emiatt inkább a biztonság volt az elsődleges szempont, és hogy befejezzem a versenyt. Itt második lettem, és mivel ez is pontszerző hely, így elégedett vagyok az eredménnyel. A második futamon összetettben a 9. helyen végeztem. Remélem, hogy ez a tendencia megmarad, és a december közepén lévő futamon is jól fogok szerepelni. Köszönöm mindenkinek a támogatást és a szurkolást. Ígérem, nem okozok csalódást legközelebb sem!” – nyilatkozta Wicca.