Ma mutatja be a Billy Elliot című musicalt az Operaház

Elton John és Lee Hall világhírű darabját mutatják be a Magyar Állami Operaházban pénteken: a Billy Elliot – a Musical Szirtes Tamás rendezésében a nyári szériában 29 előadással, estéről estére 185 közreműködővel várja a közönséget.

Fotó: Juhász Melinda

Fotó: Juhász Melinda

    Az operaházban most először tűztek műsorra musicalt, azzal a küldetéssel, hogy a Magyar Nemzeti Balett utánpótlásának biztosítása érdekében a családok figyelmét a balettművészi pálya és a balettképzés felé fordítsák. Billy Elliot története erről mesél, ezért megy majd a musical az Opera színházaiban, ezért táncolnak benne az Opera balettegyüttesének művészei is – áll a Magyar Állami Operaház MTI-hez eljuttatott közleményében.
    Az Opera első saját nyári sorozatában minden egyes előadás 185 ember összehangolt munkájával valósul meg, a művészi apparátus mögött 77 tagú műszaki személyzet áll, ennél azonban még nagyobb létszámú stáb próbálta be a produkciót a hármas szereposztás miatt.
    A musical főszerepeiben Stohl András, Németh Kristóf, Tóth Sándor, Bencze Ilona, Csákányi Eszter, Hűvösvölgyi Ildikó, Auksz Éva, Gallusz Nikolett és Ladinek Judit is színpadra lép az operaházban.
    A dalszínház tavaly februárban jelentette be, hogy műsorra tűzi a Grammy-díjas Elton John és Lee Hall musicaljét, amely a bemutató évében 4 kategóriában is elnyerte az Olivier-díjat, a legrangosabb brit színházi elismerést, Amerikában pedig tíz kategóriában lett Tony-díjas Broadway-produkció. A musicalt a 2005-ös premier óta több mint 5 millió néző látta Londonban, világszerte pedig 11 millióan.
    A musicalbemutatót Magyarország vezető színházi és zenei szakemberei készítették elő. Szirtes Tamás, a rendező a műfaj hazai éllovasa, aki többek közt a Jézus Krisztus szupersztárt és a Mary Poppinst is színpadra állította.
    A zenei felkészítésért Köteles Géza karmester felel, a darab másik dirigense Silló István lesz. Koreográfusként Tihanyi Ákos jegyzi a produkciót, a szteppkoreográfus Szikora Boglárka.
    A díszletet Szlávik István, a jelmezt Kovács Yvette Alida tervezte a magyarországi non-replica változathoz, amely teljes szabadságot enged valamennyi alkotónak. A színpadi tér meghatározó eleme egy hatalmas LED-fal, amelynek képei az atmoszférateremtést segítik. A második felvonásban különleges reptetéstechnikával emelkedik 9-10 méter magasságba a címszereplő.
    A musical a három Oscar-díjra is jelölt Billy Elliot című film történetére épül, amely egy szegény sorba született tehetséges kisfiúról szól, akinek családja hallani sem akar arról, hogy egy általuk ismeretlen terepre, a balettszínpadra lépjen.
    A sokoldalú színpadi tehetséget igénylő gyermekfőszerepekre castingot hirdettek, amely 2015 márciusában indult. Tizennyolcan kezdhették el a felkészítő időszakot, amelyet több vizsga követett. A csaknem egy év múlva tartott utolsó vizsgára 9-en maradtak versenyben, közülük többen a Magyar Táncművészeti Főiskola, valamint a Madách Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola növendékei: ők játszanak majd a darabban, hármas szereposztásban. Billy szerepét Kökény Hámori Kamill, John Bailey McAllister és Vizlendvai Áron formálja meg.
    A gyermekszínészek klasszikus balett, sztepptánc, modern tánc, musicaltánc, színészmesterség, beszédtechnika, hangképzés és magánének kurzusokat látogattak, a felkészülést sok más művész mellett Toldy Mária is segítette, a táncelemek betanítását a Madách Táncművészeti Iskola tanárai vezették.
    A felnőtt színművészek és táncosok ugyancsak castingon nyerték el a főszerepeket, áprilistól a zenei anyagot tanulták, ezt követte a 13 hetes közös próbaidőszak. A produkcióban a Magyar Nemzeti Balett szólistái is közreműködnek.
    Az előadásról további információ az opera.hu oldalon érhető el.

Forrás:MTI