Ma kezdődik a házasság hete

Vasárnap kezdődik a házasság hete. Országszerte és a határon túl több mint háromszáz programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára.

Zámbori Soma színművész és felesége, Fazekas Rita, a házasság hete idei arcai a program nyitó sajtóeseményén a budapesti I. sz. Központi Házasságkötő Teremben 2018. február 8-án. A házasság hete február 11-én kezdődik. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Zámbori Soma színművész és felesége, Fazekas Rita, a házasság hete idei arcai a program nyitó sajtóeseményén a budapesti I. sz. Központi Házasságkötő Teremben 2018. február 8-án. A házasság hete február 11-én kezdődik. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

    A rendezvénysorozatot megnyitó istentiszteletet ma délelőtt tartják Veszprémben, a Kálvin János parki református templomban. Igét hirdet: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.
    A központi programok sorában hétfőn a budapesti Aranytíz Kultúrházban házassági kvízjátékot rendeznek, kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán tartanak beszélgető estet.
    Szerdán a Deák téri evangélikus templomban áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate kórusának közreműködésével, csütörtökön pedig a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián tartanak konferenciát Család és karrier? címmel.
    Pénteken Süveges Gergő, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője vezetésével filmvetítéssel egybekötött beszélgetés lesz a házasság hete idei arcaival, Zámbori Soma színművésszel és feleségével, Fazekas Rita mediátorral.
    A programsorozatot lezáró szentmisét a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családbizottságának elnöke mutatja be.
    A több mint húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
    A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.
    A programok megtalálhatók a www.hazassaghete.hu oldalon.