M1: lezajlott a “Nem leszek suliban” akció

Lezajlott hétfőn a “Nem leszek suliban” akció, amelyet az egyik közösségi oldalon hirdettek meg a pedagógusok iránti szolidaritásból. A szaktárca vezetője az M1 aktuális csatornának azt mondta, a kezdeményezés nem szolgálja a köznevelési rendszer megújulását.

    Az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradója azt közölte, hogy becslések szerint mintegy 50 ezer gyerek nem ment iskolába hétfőn a szülők egy csoportja által kezdeményezett akció miatt. Az M1-en felidézték: a Facebookon meghirdetett akcióval a közoktatásban kialakult helyzetre akarták felhívni a figyelmet.
    A kezdeményezés Facebook-oldalán olvasható bejegyzések közül idéztek olyat, amely szerint valaki azért nem vitte iskolába a gyerekeit, mert szerinte nem arra van szüksége a gyerekeknek, ami ma a közoktatásban folyik. Mások ugyanakkor kifogásolták, hogy a szülők miért “gyerekeikkel sztrájkolnak”.
    Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csatornának nyilatkozva helytelennek nevezte, hogy a politikát belekeverik az iskolába járó diákok életébe. Hozzátette: az nem szolgálja a köznevelési rendszer megújulását, ha távol maradnak az iskolától.
    A kezdeményezésről az M1 megkérdezte a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét is. Galló Istvánné, a PSZ vezetője általánosságban beszélt arról, hogy támogatják azokat a törvényes keretek közötti civil megmozdulásokat, amelyek a köznevelési rendszer jelenlegi állapota elleni tiltakozást fejezi ki, de konkrétan a “Nem leszek suliban” kezdeményezésről nem foglalt állást. Hasonlóan nem adott ki hivatalos állásfoglalást a PDSZ sem, de Mendrey László az M1-nek azt mondta: személy szerint egyetért az akcióval.
    Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének vezetője megosztónak nevezte az akciót, amely arról szól, hogy az egyik gyerek megy iskolába, a másik nem. Hozzátette: az oktatás valóban jobbításra szorul, de arról a szakembereknek kell dönteniük.
    Az M1 Híradójában azt is elmondták, hogy a Facebookon egy ellentábor is alakult “Suliban leszek” címmel. Ennek kezdeményezői azt írták: “Mi nem csatlakozunk az ellenzék által keltett hisztériához. A mi gyerekeink iskolában lesznek!” Kifelé a politikával az iskolából!”.

Forrás:MTI