Luigi készen áll a hétvégi Rallycross Világbajnokságra!

Most hétvégén a svédországi Höljesben rendezik a FIA Rallycross Világbajnokság ötödik versenyét, melynek a sorozatban első magyarként rajthoz álló Luigi Super1600-ban egy Skoda volánja mögött vág neki.Luigi már versenyzett ezen a pályán, nemrég pedig azzal az autóval tesztelt Höljesben, mellyel hétvégén élesben is kipróbálja magát.

– Ilyen rangos versenyen most indulok először – mondta el indulás előtt Luigi -, komoly lesz a mezőny, nagyon erős autók és versenyzők várnak rám. Nagyon szeretnék a döntőbe jutni, ami hatalmas feladat lesz, amennyiben viszont sikerül, ott már bármi megtörténhet! A teszt jól sikerült, az időeredmények is jók voltak, persze mindezt teljesíteni a mezőnyben már sokkal nehezebb lesz, ott nem adnak könnyen egy helyezést sem, de nagyon várom már a versenyt, és mindent meg fogok tenni a siker érdekében!

A Rallycross Világbajnokság döntő futamait a SportKlub Tv élőben közvetíti június 6-án, vasárnap 14.30-tól, a műsorban Luigi élőben jelentkezik majd Höljesből, és számol be a nézőknek az eredményekről, élményekről!

Hogy milyen egy gyorskör a Höljesi pályán, azt Luigi bemutatja az alábbi videón: