Luigi hátsó fék nélkül is a leggyorsabb volt Kakucson!

Hétvégén a Kakucs Ringen rendezték a Rallycross Magyar Bajnokság soron következő futamát, mely cseh, szlovák, osztrák bajnoki és Közép-Európa Zóna Trófea futam is volt egyben.

Az OXXO Energy pilótája, Lajos Gyula “Luigi” és csapata rengeteget dolgozott azon, hogy a versenyautó tökéletes állapotban legyen, de a technika most is közbeszólt. Az elsőmért futamon egy ütközés miatt elszállt Luigi hátsó féke, onnantól csak első fékkel versenyzett, de így is ő volt a leggyorsabb a pályán

– Az első mért futamon egy ütközésben olyan alkatrész sérült meg a hátsó fékrendszerben, melyet nem tudtunk megjavítani, tartalék pedig nem volt belőle, így hátsó fék nélkül kellett folytatnom – meséli Luigi -. Egy technikai sportban előfordul ilyen, ettől függetlenül az autó tökéletesen működött hétvégén, sőt, hátsó fék nélkül is toronymagasan vertem vele a komplett mezőnyt, ez pedig azt jelenti, hogy ha minden rendben működik, gyorsabbak lehetünk bárkinél.

Luigi a két teljesített időmérő futamon a leggyorsabb volt, így az “A” döntő Pole pozíciójából rajtolhatott.

– Az autó rajtképességén kell még javítanunk – folytatja pilótánk -, az “A” döntőben ugyanis hiába indulok az élről, lerajtolnak többen is, emiatt olyan kalamajkákba kerülök, mint most Kakucson is. Minden oldalról kaptam az ütéseket, hiszen én voltam a rajtnál a leglassabb, így mindenkinek útban voltam, és egy “A” döntő nem vicc, ott mindenki siet, győzni akar, így átmentek rajtam. Sajnos ezek után még hoztam egy rossz döntést is, nem kellett volna hamar kimennem a Joker körre – ami az Eb-n működni szokott, mert ott jobban egyben marad a mezőny -, nagy forgalomba érkeztem vissza, ahol feltartottak, és nem tudtam gyors köröket futni, így nem volt esélyem behozni az élmenőket.

Luigi végül negyedik – de a legjobb magyar pilóta – lett, elégedett a hétvégével, és már a jövőbe tekint:

– A tempónk tehát már megvan, hajszálra vagyunk csak a dobogótól és a győzelemtől, most jön a nyári szünet, ami alatt az autó rajtkészségén kell csak javítanunk, amit meg is fogunk tenni, és a következő versenyen, négy hét múlva Sedlcany-ban cél az első hely!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*