Luigi “csak” harmadik lett a Race Of Champions Sosnova versenyen

Immáron 13. alkalommal került megrendezésre Csehországban a ROC Sosnova. A 2014-es cseh rallycross bajnok,Luigi is meghívást kapott erre a nívós, népszerű eseményre, és egészen az elődöntőig nem is talált legyőzőre.

A lebonyolítási rendszer alapján az elődöntőkből 1-1 pilóta jut a döntőbe, és ők küzdenek meg a Bajnokok Bajnoka címért.- Egész nap a leggyorsabb voltam – kezdi beszámolóját Luigi -. A futamokban egy szinkron parallel pályán kellett versenyezni, ami számomra nagyon érdekes és kihívásokkal teli volt, ugyanis ilyen jellegű versenyen eddig még nem vettem részt. Elképesztő élmény volt a hídon átmenni, úgy kell teligázzal közlekedni egy majdnem egy autó széles felüljárón, hogy csak az eget bámulom, és közben ott a teligáz ( lenti videón! ). A futamokban a rallycrossosok és a rallysok együtt indultak, de természetesen külön voltak értékelve.


Az első futamban egy Evo IX-es Mitsubishivel, a másodikban egy legendás autóval, egy Audi Quattro S1-gyel versenyezhettem, a rajtban mindkettőtől kikaptam,de utána a technikás pályán sikerült eléjük kerülnöm, és megnyerni a futamokat. Ezzel egyenes ágon elődöntős lettem, ahol sajnos igazságtalanság ért. Az elődöntő és a döntő a megszokott egy helyett két körös lett, amiről cseh nyelven az összes versenyzőt külön-külön a saját depojában tájékoztatták, ez az információ viszont hozzám, az egyetlen külföldi indulóhoz nem jutott el, így amikor az elődöntőben elrajtoltunk, az első kört a csapattársam ellen menve meg is nyertem, teljesítve a kört elvettem a gázt, biztonsági övemet kikapcsoltam, örülvén a győzelmemnek, amikor láttam, hogy a csapattársam elmegy mellettem teligázzal.

Mire leesett, hogy kétkörösre változtatták az elődöntőt, már késő volt, és hiába eredtem utána, sajnos 2 másodperccel így is kikaptam. Ettől eltekintve nagyon élveztem az egész hétvégét, és remélem, hogy jövőre is részt vehetek ehhez hasonló viadalokon. Ezzel a versennyel újabb tapasztalatokat gyűjtöttünk,és megint bebizonyosodott, hogy külföldön mindig lejt a pálya a hazaiaknak.