Lovasi is Siófokkal ünnepel

51 évesen és 1 hónaposan tér vissza Siófokra zenélni Lovasi András. Jubileumi, teljes életművét bemutató turnéjának egyetlen balatoni állomása lesz a július 20-i koncert a nyári ellazulás központjának kikiáltott PLÁZS-on, ahol felhangzanak a jól ismert Kispál és Kiscsillag slágerek.

Tavaly június 20-án lett 50 éves Lovasi András, aki két nagyszabású koncerttel ünnepelt: az elsőt az általa életre hívott Fishing on Orfű fesztiválon tartották meg, pontosan a szülinapján, a másodikat pedig a Budapest Sportarénában november 11-én. Mindkét koncert hatalmas siker volt, nem véletlen, hogy zenésztársai és a fesztiválszervezők buzdítására idén országjárásra is indult a Kispál és a Borz egykori frontembere az első ötven év legjobb dalaival.

A Lovasi’18 turné egyetlen balatoni állomása a siófoki PLÁZS lesz július 20-án, ahol a két nagyszabású koncert hangulatára számíthatnak a rajongók. A színpadon Lovasi két zenekarából, a Kispál és a Borzból, illetve a Kiscsillagból állnak majd zenészek az énekes-dalszerző mellett. Azaz Lovasin kívül Kispál Andrással, Dióssy D. Ákossal és a Leskovics Gáborral nosztalgiázhatnak a rajongók, de zenészbarátok, Falusi Mariann és Kiss Tibi a Quimbyből is tiszteletüket teszik.

A műsor nagyjából hatvan százalékát a Kispál-dalok adják, igazodva a zenekar Lovasi életművében elfoglalt jelentőségéhez, a többi része pedig Kiscsillag-dal. Emellett várhatóan a régi (Bandi a hegyről) és a november elején érkező új szólólemezéről is elhangzik egy-két szerzemény. „A repertoárban 50 számunk van, mire Siófokra érünk – ez körülbelül a turné közepe –, lesz már tapasztalatunk arról, hogy melyik hogyan működik jól” – nyilatkozta Lovasi a MOL Nagyon Balaton magazinban.

Érdekesség, hogy a Lovasi’18 turné állomásai között eredetileg nem szerepelt volna balatoni helyszín, de az énekes-zeneszerző azonnal igent mondott a MOL Nagyon Balaton felkérésre, amelynek külön aktualitást ad, hogy Siófok várossá válásának 50. évfordulóját ünnepli.

Meglepő módon Lovasi egyébként mindössze egyszer turnézott a Balaton körül a Kispál és a Borzzal, több mint húsz éve, 1997-ben. Ez az egy koncertkörút is nehezen jött össze a zenekarnak, végül viszont kifejezetten jól sikerült, hiszen a nem túl megterhelő, néhány állomásos turné közben a tó partján múlathatták az időt a zenekar tagjai. Lovasi egy jóval későbbi fellépést, a 2016-os kompkoncertet is a legjobb balatoni koncertélményei között tart számon.

Lovasi egyébként a zenélésen kívül is jó emlékeket őriz a Balatonról – tudtuk meg ezt is a MOL Nagyon Balaton magazinból -, hiszen családjával sokat kempingeztek a déli parton, de kedvenc balatoni helyei között említi a Badacsony környékét és a Káli-medencét is. Saját bevallása szerint mára olyan Balaton-rajongóvá vált, aki főidényen kívül is szívesen pihen a tónál: tavasszal, ősszel és akár télen is.

https://www.maxima.hu/upload/images/42662/lovasi.jpg

Lovasi szerint alapvető, hogy amikor egy zenész a Balatonon lép fel, igyekszik úgy intézni, hogy maradhasson is egy kicsit a tó partján. Idén viszont nem biztos, hogy a koncert kapcsán össze tudja kötni a kellemeset a hasznossal, hiszen felesége, a színésznő Földes Eszter kicsit több mint egy hónapja adott életet első közös gyereküknek.