Lola: „Imádom a giccses, csili-vili ajándékokat”

Lola és Dudás Miki Magyarországon először készítettek virtuális lakatot szerelmükkel a nyugati téri bevásárlóközpont előtt. A fiatalok forró csókot is váltottak az egymásba fonódó installáció előtt.

„Felnőttként egyre jobban szeretem a Valentin-napot. Régen gyerekként a fiúk küldhettek a suliban leveleket a lányoknak és én sosem kaptam semmit, így akkor annyira nem voltam oda érte. Most azonban valóban azzal az emberrel oszthatom meg ezt a különleges napot, akit tiszta szívből szeretek és ez fantasztikus érzés. Mivel Bencének Valentin-nap környékén van a szülinapja, így ez számunkra egy dupla ünnep. Persze nem csinálunk soha nagy felhajtást, de valami aprósággal mindig mosolyt csalunk a másik arcára. Imádunk például spontán elmenni nyaralni ilyenkor, ha időnk engedi. Múlt évben a Krk-szigeten jártunk, szakadt az eső, mi ott kuporogtunk szállás nélkül egy ajtó előtt és egy helyi pár befogadott minket. Elég kalandos út volt” – meséli mosolyogva párja oldalán Lola, aki egyszerűen oda van a giccses, csili-vili ajándékokért.

„Imádom a kicicomázott, feltűnő színekben pompázó dolgokat, például a héliumos lufit is, amiket Bence természetesen ki nem állhat, de miattam mindig félreteszi a rossz érzést és meglep vele. Tavaly épp koncerteztem, és amikor hazaértem gyertyafényes vacsora várt egy gyönyörű virágcsokorral, valamint teleszórta apró szívecskékkel is a lakást, amit persze mai napig szedegetünk innen-onnan” – nevet a népszerű énekesnő, aki szerelmével a Smart LoveLocks alkalmazásán keresztül is összekötötte szívét.

Dudás Miki is kiszállt egy kis időre a kajakból és párja, Ivett oldalán boldogan szelfizett az installáció előtt.

„Nemrég azt írta valaki, hogy majd akkor ünnepli a Valentin-napot, ha Amerikában is megemlékeznek a magyar ünnepeinkről. Mi nem látjuk ezt ennyire drámainak, a karácsonyt is mindenki megünnepli, pedig nem csak azon az egy napon kell szeretni egymást. Ivettel ilyenkor kicsit lelassulunk, romantikázunk és a napi négy alkalom helyett nyolcszor bújunk be az ágyba” – nevet a Mosolygós Óriás, aki egy jó viccért sosem megy a szomszédba.

„Nagyon jó ötletnek tartom a virtuális szeretetlakatot, szeretem az újításokat, amikor valaki felismeri a fiatalok igényét és mer változtatni. Ma már mindenki appokat használ, szelfiznek, mi is kihasználtuk most ezt a rendhagyó lehetőséget és lőttünk egy közös szerelmes képet az alkalmazással. Ha éppen nincs szerelmünk, akkor is összehozhatjuk a baráti társaságot és megünnepelhetjük, hogy vannak nekünk” – teszi hozzá Miki.

A WestEnd főbejárata előtt felállított installáció előtt hétvégén még ingyenesen elkészítheti mindenki saját szeretet-lakatját, sőt értékes nyereményekkel is gazdagodhat. Az applikáció természetesen ezt követően is elérhető, ekkor 2 Euróért foglalhatják lakatba szerelmüket a párok.