LMP: az alaptörvény szerint is végre kell hajtani az Európai Bíróság döntését

A magyar kormánynak az alaptörvény szerint is végre kell hajtania az Európai Bíróság döntését, amely szerdán elutasította a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet – jelentette ki az LMP országgyűlési képviselője a döntést követően.

    Demeter Márta egy más témában tartott sajtótájékoztatón “hisztinek” nevezte, amit a magyar kormány az elmúlt másfél évben az üggyel kapcsolatban “művelt”.
    Az a kormány tette ezt, amely a letelepedési kötvény által húszezer embert engedett be Magyarországra és a schengeni övezetbe, bármiféle érdemi ellenőrzés nélkül – folytatta, hozzátéve: ennek a kabinetnek semmilyen morális alapja nincs bírálni az Európai Bíróságot.
    Demeter Márta hozzátette: Magyarország az Európai Unió tagja, Orbán Viktor pedig ott ül az Európai Tanács minden ülésén.
    Budapest és Pozsony 2015 decemberében fordult az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el 2015 őszén.

Forrás:MTI