Letették az esküt a magyar olimpikonok

Letette az olimpiai esküt csütörtökön Budapesten a 29 nap múlva, augusztus 5-én kezdődő riói játékokon szereplő magyar csapat.

A magyar olimpiai csapat ünnepélyes fogadalomtétele Budapesten

    A fogadalomtétel szövegét két öttusázó, az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Földházi Zsófia (23 éves) és londoni játékokon harmadik Marosi Ádám (32) mondta el a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen.
    A különböző sportágakat még a kajakos Douchev-Janics Natasa, a kenus Mike Róbert, az úszó Kapás Boglárka és Cseh László, a vízilabdázó Keszthelyi Rita és Varga Dániel képviselte a színpadon az esküt mondók mellett. A fogadalomtétel közben a magyar nemzeti lobogót Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó tartotta, majd átadta a riói csapat tagjának, a szintén ötkarikás aranyérmes Varga Dánielnek.
    Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte: aki most esküt tesz, már sikerrel vette az első akadályt, mivel sok sportágban nehezebb megszerezni a kvalifikációt, mint jól szerepelni. Kitért arra is, hogy a MOB álláspontja doppingkérdésben a zéró tolerancia.
    “Felszabadultan, az olimpiai minden mozzanatát élvezve mutassátok meg, mit tudtok. Ha kihozzátok magatokból a maximumot, akkor meglepetést okozhattok. A becsülettel elvégzett, tisztességes munkának mindig meglesz az eredménye. Remélhetőleg közületek kerül ki a 300. magyar olimpiai bajnok, s az is itt ül, aki megnyeri az 500. magyar olimpiai érmet” – fogalmazott Borkai Zsolt, aki ezután köszönetet mondott a szponzoroknak, a sportolókat felkészítő edzőknek, valamint családtagjaiknak.
    Áder János köztársasági elnök beszédében a játékok kezdetére visszatekintve úgy fogalmazott: “volt abban valami sorsszerű, hogy az első olimpia legelső rajthoz szólított versenyzője, az egyes rajtszám viselője egy magyar ember volt: Szokoly Alajos”.
    Hangsúlyozta, Magyarország az összesített olimpiai éremtáblázaton nyolcadik, de ha lakosságarányosan vizsgálják a magyar sportolók teljesítményét, akkor a magyar a harmadik legeredményesebb nemzet.
    Az olimpikonoknak azt kívánta, merítsenek erőt elődeik történeteiből, példaként említve Keleti Ágnest, Balczó Andrást, Zsivótzky Gyulát, Gerevich Aladárt, Székely Évát, Gyurta Dánielt és Kovács Istvánt, valamint Komjádi Bélát.
    Hozzátette: “a labdarúgó Európa-bajnokság hamarosan véget ér, de a közösségi élmény, amelyhez elég volt a játékosok becsületes, tisztességes hozzáállása, velünk marad. Az olimpiai közvetítéseket milliók nézik majd, Önöknek érezniük kell a szurkolók bíztatását, a mi bíztatásunkat”.
    A kormány nevében Szabó Tünde sportállamtitkár Pierre de Coubertint idézve azt kérte a magyar olimpikonoktól, hogy küzdjenek jól. Kiemelte: a riói napok alatt 15 millióan szurkolnak majd értük.
    Az eseményen megjelent mások mellett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, Kozmann György helyettes államtitkár és Keleti Ágnes, a legidősebb magyar élő olimpiai bajnok.
    A Káel Csaba rendezte látványos, színes ünnepség keretében felelevenítették az eddigi olimpiák győztes magyar pillanatait, felvillantották a riói csapat tagjait, majd zárásként a nézőtéren keresztül egy hatalmas magyar nemzeti lobogót húztak fel a színpadra. A másfél órás program során fellépett többek között a Győri Balett, Boros Mihály ifjú zongoraművész és Szikora Róbert, az Irie Maffia elénekelte a Bajnok, Denis pedig a Halhatatlanok című dalt.

Forrás:MTI