„Lépj velünk!” – 60 ezer eurós UniCredit támogatás társadalmi innovációra

Második alkalommal hirdeti meg az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány társadalmi célú pályázatát nonprofit szervezetek számára. A „Lépj velünk!” – társadalmi innovációs program 2015. évi újdonsága, hogy a pályázó non-profit szervezetek az összesen elnyerhető 60.000 euró támogatáson túl fél éven át tartó szakmai mentorálást is kapnak, amibe az UniCredit vezető menedzserei is bekapcsolódnak.

lepjvelunk

A program keretében megnyíló pályázatra olyan nonprofit szervezetek jelentkezését várják, melyek nem közvetlen pénzügyi támogatást biztosítanak magánszemélyek és szervezetek számára, hanem projektjeikkel fenntartható módon támogatnak olyan hátrányos helyzetű helyi közösségeket és családokat (például fogyatékkal élőket vagy veszélyeztetett helyzetű fiatalokat) akik saját munkájuk és tevékenységük révén szeretnének javítani életkörülményeiken.

Az összesen 60.000 euró támogatási összegből 55.000 eurót közvetlenül nyerhetnek el a zsűri által a legjobbnak ítélt pályázók, 5.000 eurót az UniCredit Bank munkatársai szavaznak meg az általuk legsikeresebbnek ítélt projekt számára.

A program meghatározó részét képezi a nyertesek számára biztosított, az igényeiknek megfelelő mentorálási program, ami azt a célt szolgálja, hogy a megvalósult projektek hosszútávon fenntartható társadalmi hatást érjenek el. A szakmai támogatást a program együttműködő partnere a NESsT Magyarország biztosítja, a mentorálásban az UniCredit Bank vezető menedzserei is részt vesznek.

A pályázatot a civil szféra ügyei iránt elkötelezett hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri bírálja el: Alice Aricò az UniCredit Alapítvány program koordinátora, Smid Beáta az UniCredit Bank marketing és kommunikációs igazgatója, Roxana Damaschin-Tecu a NESsT globális portfólió igazgatója, Pistyur Veronika a Bridge Budapest ügyvezetője és Azurák Csaba a TV2 Aktuális műsorainak főszerkesztője.

„Az UniCredit elkötelezett a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése iránt. A rendelkezésre álló eszközökkel évek óta támogatunk olyan hiteles szervezeteket és kezdeményezéseket, amelyek innovatív megoldást kínálnak egy-egy kiemelt társadalmi problémára. Legutóbbi három díjazottunk a támogatásnak köszönhetően hétszáz hátrányos helyzetű ember életminőségén javított tartósan”- mondta Smid Beáta az UniCredit Bank marketing és kommunikációs igazgatója.

Maurizio Carrara az UniCredit Alapítvány elnöke elmondta: „Örömmel tölt el minket, hogy Magyarországon immár második alkalommal kerül meghirdetésre ez a fontos program. Ezzel Magyarország bekapcsolódik azon országok sorába, ahol a tradíciók részét képezi olyan civil szervezetek projektjeinek támogatása, melyek fenntartható megoldásokkal törekszenek a hátrányos helyzetű csoportok helyzetének javítására.”

„Már önmagában ahhoz nagy bátorság kell, hogy valaki ki merjen állni egy ügyért, nap mint nap tegyen érte, megőrizve a hitét, a lelkesedését, az elköteleződését, a hitelességét. Éppen ezért kiemelkedően fontosnak érzek minden olyan támogatást, legyen akár anyagi vagy szakmai mentorálás, ami azokat segíti, akik ezeket a lépéseket, sokszor a komfortzónájukból kilépve megteszik.”- nyilatkozta Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője

„Meggyőződésem, hogy nekünk, reflektorfényben dolgozó embereknek kötelességünk felerősíteni minden olyan összefogás hangját, ami jó ügyet szolgál. Szerepvállalásunkkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a nyilvánosság számára láthatóvá váljanak azok a társadalmi célú projektek, amelyek hátrányos helyzetű csoportok helyzetének javítását tűzik ki célul. Mivel tapasztalatból tudom, hogy az első pályázat számos család életét tette jobbá, ezért örömmel veszek részt idén is a zsűri munkájában.”- mondta Azurák Csaba a TV2 Aktuális műsorainak főszerkesztője.

A pályázatok benyújtási határideje 2015. október 31. A részletes kiírásról az érdeklődő szervezetek a www.unicredit.hu és a www.nesst.org oldalakon tájékozódhatnak.