Lendületből, kihívó nélkül

A korábbi Eb-érmes, olimpiai résztvevő Szellő Imre is kötelek közé lép a Ferobox Event szombat esti, Budapesti bokszgáláján, melyet – az M1 televízió élő közvetítése mellett – a Kalászi Sportcsarnokban rendeznek meg.

A cirkálósúlyú magyar-bajnok Szellő Imre (3-0-0) három hete Tatabányán lépett utoljára szorítóba, így nem sokat pihenhetett a két fellépés között. „Természetesen folyamatosan készültem, összesen csak két edzést hagytam ki, ennyi volt az összes pihenőm” – jelentette ki a bajnok. „De ezt így beszéltük meg Rácz Félixszel, hisz mindannyian úgy határoztunk, hogy lehetőség szerint idén még egyszer meg kell mutatnom magam a hazai közönségnek.”

A menedzsment szerette volna, ha Szellő idén még kockára teszi a Bozai Gyula legyőzésével –szeptemberben- megszerzett Magyar bajnoki címét és Bertók Róbert meg is mozgatott minden követ ennek érdekében, ám ez nem jött össze. Helyette a szívós ökölvívó hírében álló cseh Vlagyimir Idrányival (5-15-2) csap össze, hat menetben, akit vereségei ellenére még senki nem ütött ki.

„Meglepett, hogy itthon senki nem akar kiállni ellenem. Erre a mérkőzésre tudtommal Lődi menedzsmentje bejelentkezett, hogy szívesen lépne szorítóba ellenem, majd másnap mégis visszaléptek és információm szerint nem pénz kérdése volt… Felix körülbelül 3 hete küldött egy e-mailt Petrányinak és megkérdezte, hogy a Halász, Hubert duóból szeretne-e valaki megmérkőzni a címemért a jövő év elején, de állítólag választ sem kapott erre a kérdésére. Ennyit a magyar kihívókról…” – mondta mosolyogva a cirkálósúlyú kiválóság.

„Idrányiról nem tudok sokat, néhány felvétel, és a rekordja alapján viszont egyértelmű, hogy egy elég szívós, nálam zömökebb, és verekedős stílusú a mostani riválisom. Ennek örülök, mert szeretnék látványos, jó mérkőzéssel, szépen búcsúzni az első profi évemtől.”

A szombati gála programjában Bedák Zsolt Ruszlan Bercsuk ellen védi WBO Európa-bajnoki övét, míg nehézsúlyban Francesco Pianeta és Ivica Bacurin feszül egymásnak a kontinensbajnoki címért. Kötelek közé lépnek Kovács Attila, Laki Róbert és Bozai Gyula mellett a vállalkozás fiatal, feltörekvő reménységei is. Az élő közvetítés 21:45-kor kezdődik a közszolgálati M1 csatornán.

Belépőjegyek 4500 forintos elővételi áron vásárolhatók a Székely Budo-Sport honlapján, a www.budopest.hu oldalon. A rendezvény napján, a Kalászi Sportcsarnok pénztárában (Budakalász, Omszk park 1), 5000 forintért váltható belépő.