Lemondott úszókapitányi tisztéről Kiss László

A szakember csütörtöki közleményében tudatta elhatározását az MTI-vel.
“A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről” – írta Kiss László.
A 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál megírta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Ugyanakkor szerdán a Magyar Úszó Szövetség vezetése és az edzőbizottság egyformán változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót.
Közleményében Kiss úgy fogalmazott, hogy “1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam”. Tudatta egyszersmind, hogy az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, egyúttal keresi a perújítás lehetőségét is.
“Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el” – hangsúlyozta a közleményben Kiss, aki leszögezte: “idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette”.
“Én ugyanaz az ember vagyok, mint aki egy héttel vagy 50 évvel ezelőtt voltam! Világéletemben tisztességesen, a munkámért és ezáltal a magyar sportért éltem” – írta. “Az elmúlt napokban számtalan helyről kaptam megerősítést és bizalmat, melyet őszintén köszönök azoknak, akik nemcsak a jóban, hanem a rosszban is kitartottak és kiálltak mellettem” – tette hozzá.
“Szembesülnöm kellett azonban azzal” – folytatódik a közlemény -, “hogy tevékenységemet és személyemet jelenleg az ellenem folytatott sajtóhadjáratnak köszönhetően olyan mértékű közfelháborodás övezi, amely súlyosan megosztotta a sportszerető embereket. Jelenleg nem vizsgálom, hogy kinek és miért állhatott érdekében személyem ilyen fokú lejáratása és a korabeli híradásokban már közzétett esemény ismételt felelevenítése.”
Kiss László kitért rá, hogy kapitányi tevékenységét eredetileg is csak a 2016-os riói olimpiai játékokig kívánta ellátni. Úgy gondolja azonban, hogy a jelen körülmények között – személye megosztó voltára tekintettel – nem tud hasznára lenni sem a magyar úszóválogatottnak, sem pedig az olimpiai csapatnak.
“Fentiekre tekintettel úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről. A Magyar Olimpiai Csapatnak sok sikert kívánok a riói olimpiai játékokra!” – zárta sorait a szakember.
A MÚSZ részéről Hargitay András elnökségi tag, utánpótlás-kapitány az MTI-nek elmondta, hogy Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke Triesztbe, a férfi vízilabda olimpiai selejtező színhelyére utazott, ahol a nemzetközi és az európai szövetség vezetőivel folytat megbeszéléseket. A MÚSZ az elnök hazaérkezése után foglal majd állást a történtekkel kapcsolatban.
A szövetség később közleményben is reagált a lemondásra. Ebben többek között az áll: a vezetőség és az edzőkollégák többségével Kiss László megosztotta, hogy egykor egy koncepciós perben született meg ellene az ítélet, és ártatlanságát bizonyítani is fogja.
“A szövetség szeretne hitelt adni neki, ugyanakkor a kapitány a kialakult helyzetben levette a terhet a vállakról azzal, hogy csütörtökön lemondott: mindenekelőtt azért, hogy ezzel is segítse a sportág érdekeit, megteremtse a szükséges nyugalmat, hogy újfent a versenyzőkre, a feladatokra irányuljon a figyelem négy hónappal az olimpia, illetve alig több mint egy esztendővel a 2017. évi budapesti világbajnokság előtt – és hogy újfent jogos elismerésben részesüljenek mindazok, akik sokat tettek és tesznek a magyar úszósportért” – olvasható a közleményben.
Kiss László három hónapja is lemondott kapitányi tisztségéről. Január 7-én azzal indokolta döntését, hogy megalázó helyzetbe került Hosszú Katinka sajtótájékoztatóján, amikor szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban bírálatokat megfogalmazó versenyzővel, de a világ- és Európa-bajnok faképnél hagyta őt anékül, hogy szóba állt volna vele. Akkor a kapitányt par nap alatt meggyőzték, hogy maradjon.

Forrás:MTI