Lejárt a határidő, nem jött össze elég aláírás

Lejárt a határidő, nem jött össze elég aláírás a feltétel nélküli uniós alapjövedelem ötletéhez. A szükséges egymillió helyett csak valamivel több mint 285 ezer támogató aláírást kapott az az európai polgári kezdeményezés, amelynek az lett volna a célja, hogy az Európai Bizottság kezdeményezzen uniós jogszabályalkotást a feltétel nélküli alapjövedelem megteremtéséről – derül ki a kezdeményezés honlapjáról (http://basicincome2013.eu/). A határidő január 14-én járt le.

Országokra lebontva, Magyarországon a szükséges 16 500 aláírás helyett 14 514 aláírás gyűlt össze. Egyedül Bulgária tudta összegyűjteni a megfelelő mennyiséget. Ha összejött volna az egymillió aláírás minimum hét országból, az sem jelentette volna viszont azt, hogy a kezdeményezők kívánsága automatikusan teljesül. Az csak arra kötelezte volna az Európai Bizottságot, hogy foglalkozzon az üggyel, hallgassa meg a javaslattevők részletes elképzeléseit, majd ezt követően javasolja új uniós jogszabály megalkotását vagy meglévő módosítását. Még ekkor is lehetősége van azonban Brüsszelnek arra, hogy ne tegyen semmit, ekkor viszont már a bizottságnak indokolnia kell, hogy miért nem teljesíti a kezdeményezésben megfogalmazott elvárásokat.     A feltétel nélküli alapjövedelem kezdeményezői konkrét összeget nem javasoltak, de lefektettek néhány irányelvek: elképzelésük szerint az alapjövedelem névre szólóan és univerzálisan járt volna az EU minden állampolgárának feltétel nélkül, és elég nagynak kellett volna lennie ahhoz, hogy pusztán abból “a társadalmi szerepvállalást lehetővé tévő, méltóságteljes” életet lehessen élni.     Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés tette lehetővé, s mint jogintézménnyel a cél vele az, hogy az Európai Unió polgárai is kezdeményezhessenek uniós jogalkotást az Európai Bizottságon keresztül. Eddig egyetlen olyan kezdeményezés volt, amelyben a tagállamok hatóságai által hitelesített adatok támasztják alá, hogy összegyűlt a kellő számú aláírás, ez azt mondatná ki uniós jogszabályban, hogy az ivóvíz nem árucikk, hanem a hozzáférés a csatornázással együtt alapvető emberi jog. Emellett még két másik kezdeményezés szervezői jelezték, hogy megvan a kellő számú aláírás. Az “Egy közülünk – One of Us” azon tudományos kísérletek uniós támogatásának leállítását javasolja, amelyek humánembrió elpusztításával járnak. Az “Állítsák le az élveboncolást! – Stop vivisection!” pedig az állatkísérletek betiltását irányozza elő az Európai Unióban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*