Lehet az Á!

A Tünet Együttes Lehet az Á! címmel felhívást tesz közzé. Az Európa Pontban tartott POPI című pozitív politikai szaktanácsadással egybekötött performanszának, valamint az azt követő facebook kampány sikere adta az ötletet, hogy a közvetlen környezetünkbe helyezzünk ki Lehet táblákat, ellensúlyozva a tiltó táblák sokaságát. A felhívás alapvető célja, ami a májusi performansznak is volt, hogy az akció a negatív közéleti és politikai gondolkodást megpróbálja átformálni.

Tünet POPI

A performanszról:

POPI (politikai piknik)

A Tünet Együttes pozitív politikai szaktanácsadás

Ha a szülő a politikusának túl sokat mondja, hogy “rossz vagy”, akkor a kis politikus lelke önbeteljesítő módon a rosszaságra fog ráhangolódni. Ebben a korban a legfontosabb, hogy kiszámítható és állandó értékrendet kapjon a kicsi, hogy a “bármit megtehetek” érzés helyett a felelősségvállalás motiválja. A részvételi demokrácia világszerte nehéz időszakban van, a Tünet Együttes előadása éppen ezekre a problémákra próbált megoldást keresni a színház és meglévő jó példák és politikus “hősök” segítségével.

Lehet az Á!

A Tünet Együttes felhívása

 

Egy május végi Esőnapon az Európa Pontban tartott POPI című pozitív politikai tanácsadásunkon eldöntöttük, hogy betiltjuk a tiltó táblákat és helyette “LEHET” táblákat helyezünk ki. A helyszínen lévők mindegyike írt ötleteket, amelyeket a közelmúltban elhelyeztünk! Arra szeretnénk kérni most mindenkit, hogy a környezetében, vagy ahol minden nap jár, helyezzen ki “LEHET!” táblákat, fotózza le magát velük és hagyja is kitéve. A fényképeket ossza meg velünk e-mailen, vagy facebook oldalunkra feltéve és a legtöbb kedvelést kapott táblák nyerteseit jutalmazzuk! Az első három helyezett táblájánál az Együttes tagjai egy performansz keretében azt a tevékenységet végzik, ami felkerült rá, hiszen “LEHET!”. Az első helyezett tábláját pedig a helyi önkormányzat bevonásával- bízva közreműködésükben- elhelyezzük. A fotók beérkezésének határideje: 2015. augusztus 20.

“LEHET” küldeni a facebook oldalunkra: www. facebook.com/tunetegyuttes

vagy “LEHET!” e-mailen: gyorgyi@tunetegyuttes.hu

Tünet Együttes