Legyőzték a mecseki átkot

Merencsics_SuzukiVégre megtört az átok! Merencsics Árpád és Varga Sándor be tudta fejezni a Mecsekben megrendezett historic futamot. A SOLID Racing Team alakulatának azonban egyáltalán nem volt egyszerű dolga: a Suzuki Swift GTi motorja literszámra nyelte a vizet, s nem volt biztos, hogy át tud majd gurulni a célvonalon. Akárcsak a mesékben, most is happy end lett a vége a történetnek: Merencsicsék az abszolút 8., valamint az R1 kategória 4. helyét szerezték meg az augusztus 8-10-ei Baranya Kupán.

Merencsics Árpád: Jó hosszú hétvégénk volt… A hazai pálya ténye ellenére ugyanúgy álltunk neki az egész versenynek, akárcsak a többi helyszínen: új füzetet kezdtünk, és teljesen új itinert írtunk, az aktuális körülményeknek megfelelően. Az éles verseny előtt azonban szombaton még várt ránk egy prológ, amit – bevallom őszintén – egy kicsit elspóroltunk, bár azért látványból így sem volt hiány.

Vasárnap az első két gyorsaságin végre olyan tempót diktáltunk, amilyet szerettünk volna. Ám miután lejöttünk a szakaszról, észrevettem, hogy a Suzuki nagyon nyeli a vizet… A második körben például több mint 3,5 liter víz ment el a kocsiból. Nem tudtunk mit tenni, a célba érést szem előtt tartva kénytelenek voltunk visszább venni a lendületünkből. Gyanítjuk, hogy hengerfejes lett az autó, egy kis repedés keletkezett a motoron, ezért igyekeztünk minél kisebb kárt tenni benne, hogy végigbírja a menetelést. A pontszerzésre törekedtünk elsősorban, ami még egy kategória 4. hellyel is párosult, ezért maximálisan elégedett vagyok a Baranya Kupán való szereplésünkkel. Ez úton is köszönöm édesapámnak és a páromnak, hogy a hétvége során segítették a versenyzésünket!

Terveink szerint a közeljövőben egy új szívet fog kapni a Suzuki, hogy a soron következő Budapest Rallyen már teljes erőbedobással tudjunk támadni.

 

Merencsics-VargaVarga Sándor: Ismét egy fantasztikus élményben volt részünk, piszok jól éreztük magunkat a hétvégén. A verseny elején még volt bennünk egy kis feszültség, de ez teljesen lement a vállunkról, amikor már úgy nézett ki, hogy nem biztos, hogy az autó végigbírja majd a menetelést. Tudom, ez kissé furán hangozhat, de úgy tűnik, számunkra a technikai probléma az, ami biztosítja, hogy jó hangulat legyen a Suzukiban. Minden mindegy alapon már tényleg csak arra koncentráltunk, hogy élvezzük azt, amiért Komlón vagyunk. Ennek ellenére abszolút kiegyensúlyozott tendenciát mutatott a teljesítményünk: mikor kicsit lazábban vettük a dolgokat, akkor is csak 1-2 másodperccel mentünk rosszabb kört, mint az első kettőben, s ezt az eredményt tartani is tudtuk.

Érdekes élmény volt számomra továbbra az is, hogy a hétvégére egy kicsit kibővült a csapatunk: a párom és a 4 éves kisfiunk is csatlakozott hozzánk, valamint a barátok is tevékenyen részét képezték a Baranya Kupán való szereplésünknek. A támogatásuknak is köszönhetően úgy érzem, tisztességesen helyt álltunk a kategóriatársakkal és az egész historic mezőnnyel szemben.