Legyőzte tériszonyát Radics Gigi és Tóth Gabi

Június 11-én ismét jön a VIVA TV nagyszabású éves zenei gálája, a VIVA Comet. A felkészülés hajrájában „A Legjobb Női Előadó” kategóriában jelölt énekesnők kalandparkba és víziparkba látogattak: Hien, Tóth Gabi, Radics Gigi, Cserpes Laura és Dér Heni köteleken lógtak, csúszdáztak, szörföztek és búvárkodtak. A sportos napot szaunázás és masszázs zárta, hogy a 2014-es Comet-gálán a lányok a legjobb formájukat hozzák.

Hazánk legjobb énekesnői bebizonyították, hogy legalább olyan jók az extrémsportokban, mint a mikrofon mögött. Tóth Gabi és Radics Gigi fociztak és kalandparkban tették próbára magukat, Hien és Dér Heni szörfözött, Cserpes Laura pedig búvárkodott.

Nagyon sokat fociztam a suliban, mindig én voltam a kapus, mert jól tudtam védeni. Egyszer kisebb baleset is történt velem: a fejemet találta el a focilabda, olyan erővel, hogy majdnem összeestem” – mesélte Radics Gigi, aki labdával melegített be, majd szédületes magasságokba merészkedett a kalandparkban. „Kiskoromban volt egy kis tériszonyom. Azt hittem, hogy már elmúlt, de most nem így érzem.” – viccelődött a gyönyörű énekesnő, aki természetesen gond nélkül végigment a kötélpályán.

Az akadálypályát Tóth Gabi is kipróbálta, aki elárulta, liftes balesete óta tériszonnyal küszködik. A kalandparkban ennek ellenére vállalkozott arra, hogy a magasból kötélen csússzon egyet. „Egyszer leszakadt egy lift, amelyben utaztam. Akkora trauma volt, hogy azóta még akkor is szédülök, ha az asztalra állok fel, vagy ablakot tisztítok. De mindent le kell küzdeni, így most a tériszonyommal is megbirkózom!!”- mondta magabiztosan Gabi, aki végül remekül teljesített a kalandparkban.

Hien igazi akrobataként egyensúlyozott a medencében – egy hatalmas, átlátszó labdába zárva sétált a vízen. „Egyáltalán nem volt bennem félelem, másodikos korom óta jól úszom és nagyon szeretem a vizet. Érdekes volt, hogy a lábam alá nézve csak az átlátszó víztükröt láttam. Bevallom, a végén azonban már alig kaptam levegőt” – árulta el a fiatal énekesnő.

Hien legalább olyan bátorsággal teljesítette a feladatot, mint ahogy a sportos Dér Heni szörfözött.

Nyár-imádó vagyok, szeretem a vízisportokat, kedvencem a jetski. Azt hiszem, ennek helyét most átveszi a szörf –  amilyen könnyűnek tűnik, olyan nehéz, de nagyon tetszik. A búvárkodást is tanulom egy ideje, hogy minden ilyen jellegű tudásom kamatoztatni tudjam idén nyáron.” – mondta a szexi Heni, aki azt is kijelentette, hogy szívesen mutatkozik fürdőruhában. „Miért legyek szégyellős? Nyáron mindenki bikiniben van.” – tette hozzá nevetve a sportos énekesnő, aki büszke alakjára.

Cserpes Laura gyerekkora óta először húzott magára búvárpalackot. „11 éves koromban már volt szerencsém egyszer búvárkodni. Hatalmas élmény volt, a mai napig emlékszem arra, amit akkor láttam a tengerben.”- mesélte Laura, aki a medence után lazító masszázson is részt vett. ”Mostanában ritkán jutok el hasonló programra, de a relaxációs masszázstól remekül kikapcsolok, ráadásul néhány hete intenzívebben sportolok, így különösen jól esett. Szaunázni is gyakran szoktam, hiszen az egyik a legjobb módszer a méregtelenítésre.”

 

A feltöltődés pedig épp kapóra jött, hiszen a június 11-i VIVA Comet díjátadóig még rengeteg munka vár a női előadók legjobbjaira: Cserpes Laura, Hien és Tóth Gabi is különleges fellépéssel készül a nagyszabású gálára, ahol mellettük többek között Inna, Ola, Fluor, a Hooligans, a New Level Empire, Majka és Curtis, Ganxsta Zolee & Dynamic, a Punnany Massif, BLR, és Király Viktor is megtáncoltatják majd a közönséget.

 

 

VIVA Comet június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában!