Leállt az egyik fukusimai reaktor hűtése

Csütörtökön rövid időre leállt a Fukusima-1 atomerőmű egyik reaktorának hűtése, miközben halászok tiltakoztak a létesítményt üzemeltető TEPCO energiavállalatnál a közelmúltban történt radioaktív szivárgások miatt.

Az erőmű 6-os blokkjának hűtőrendszere mintegy két órán át nem üzemelt.     A 6-os reaktor egyébként a két évvel ezelőtti földrengés és az azt követő szökőár idején nem termelt energiát és nem szenvedett számottevő kárt.     Szintén csütörtökön a japán halászok országos érdekvédelmi képviselete panaszt emelt a TEPCO ellen, miután a vállalat hétfőn elismerte, hogy a tengerbe szivárog a korábban a reaktorok hűtésére használt, súlyosan sugárszennyezett víz. A szervezet a további szivárgások megakadályozását sürgette, és azzal vádolta a céget, hogy az “elárulta a halászokat”, akik a 2011. márciusi erőműbaleset óta nem tudnak a létesítmény 30 kilométeres körzetében halászni a víz és a tengeri élővilág szennyezettsége miatt.     Az elmúlt hetekben végzett mérések szerint az erőmű közelében jelentősen megemelkedett a radioaktivitás szintje a tengervízben a szivárgások miatt.     Egy szerdán kiadott jelentésben egyébként az AIST állami kutatóintézet 5,13 ezer milliárd jenre (11,5 ezer milliárd forint) taksálta a fukusimai sugármentesítés teljes költségét, szemben a kormány ezermilliárdos becslésével.     Ez az összeg nem tartalmazza a radioaktív anyagok tárolásának, illetve a fukusimai erőmű leszerelésének költségeit. Az utóbbi művelet becslések szerint legalább négy évtizedet vesz majd igénybe.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*