Lázár utalt rá, a kormány az EU-ból való kilépésre kér felhatalmazást az őszi népszavazáson

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján arra utalt, hogy a kormány az EU-ból kilépésre kér felhatalmazást az őszi népszavazáson.

    Molnár Csaba, az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Lázár János a kormányinfón azt mondta: “jó szívvel nem tudna a bennmaradásra szavazni az uniós tagság ügyében”. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is elmondta, hogy a britek szerinte a bevándorlás kérdése miatt döntöttek a kilépés mellett.
    A DK mindebből arra következtetett: az őszre tervezett népszavazás témája megegyezik a brit kilépés okával, ez pedig – mint írta – azt jelenti, hogy “az Orbán-kormány az EU-ból történő kilépésre kér felhatalmazást a népszavazáson”. Az ellenzéki párt ezért mindenkit arra kér: maradjon távol az őszi EU-ellenes népszavazástól, amely “ürügyet adhatna a kormánynak az EU-ból való kilépésre”. A DK szerint a távolmaradás is szavazat: “aki távol marad, az Magyarország EU-ban maradására szavaz” – emelték ki.
    A DK szerint Magyarország európai uniós tagságának megtartása “történelmi kötelesség”, ezért mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a kormányt “az elsőszámú nemzeti érdek elárulásában”.

Forrás:MTI