Látványos csaták Dunaszerdahelyen

Immár ötödik alkalommal vívtak látványos, izgalmas, közönségszórakoztató csatákat a legjobb fiatal motorosok szeptember 6-7-én, Dunaszerdahelyen, a magyar Nyílt Nemzetközi Gyorsaságimotoros Utánpótlás és Kispályás Bajnokság legutóbbi fordulójában. A magyarok ismét ragyogóan szerepeltek, három kategóriában is futamgyőzelmeket arattak. A versenyhétvége érdekessége, hogy a Surányi család két tagja is dobogóra állhatott: a legkisebbek között debütáló Balázs első lett a PW50 második versenyén, míg édesapja előbb megnyerte az időmérőt a Scooter 70-ben, majd harmadik lett futamában.

 dunaszerdahely3

A legkisebbek (PW 50 és speciál) között ezúttal öt magyar versenyző indult, és igencsak szép sikereket értek el. A PW 50-ben a most debütáló Surányi Balázs azonnal győzni tudott az első versenyen elért 7. helyét követően, míg Farkas Kevin mindkétszer az 5., a szintén először induló Kovács Zoltán előbb 15., majd 12. lett. A PW 50 speciálban Számadó Máté mindkét futamot nagy fölénnyel nyerte.

A Mini GP 4T junior class kategóriában folytatódott Győr Bálint és Babonics Márk külön párviadala a futamgyőzelmekért. Az összetett élén álló két ifjú motoros most is egy-egy versenyt nyert meg, míg a kategória legfiatalabb versenyzője, a 8 éves Oláh Barnabás érte el a legjobb köridőt a többnyire 12-13 éves versenyzőkből álló mezőnyben, miközben a második futamon a második helyen végzett. Legnagyobb riválisa, Görbe Soma az első versenyen az 5., míg a másodikon a negyedik helyen végzett.

A Mini GP 50 és 80 kategóriákban továbbra sem volt magyar induló, előbbiekben szlovák, míg utóbbiaknál cseh futamgyőzelmek születtek. A robogósoknál a magyar Gáspár Attila futamgyőzelmével továbbra is vezet az összetettben a hetvenesek között – a második versenyen az utolsó körben a második helyen haladva adta fel a versenyt –, míg a Scooter 50-es kategóriában a dobogó mindhárom fokára szlovák versenyzők álltak fel. A hetvenesek között szintén dobogóra tudott állni Surányi Zoltán – a legkisebbek között futamot nyert Balázs édesapja –, így a család igencsak eredményes hétvégét zárt Dunaszerdahelyen.

„Kifejezetten örültem annak, hogy a legkisebbek mezőnyében immár öt magyar motorospalánta állt rajthoz, ráadásul a négyből háromszor a futamgyőzelmet is megszerezték. A szeptember végi, kecskeméti záró fordulóban szinte valamennyi kategóriában még nyitott a harc a bajnoki címért, és személy szerint a legnagyobb csatát a Mini GP 4T junior kategóriában várom az idényt teljesen uraló Győr Bálint és Babonics Márk között” – mondta Fekete János, a MAMS Gyorsasági Szakágának vezetője.

A motorosok a következő, záró fordulóban szeptember 27-28-án, Kecskeméten mérik össze tudásukat, ahol szombaton az edzéseket, míg vasárnap a versenyeket rendezik majd meg.

A 2014-es Magyarország Nyílt Nemzetközi Gyorsaságimotoros Utánpótlás és Kispályás Bajnokság,

Dunaszerdahely (szeptember 6-7.)

Eredmények

PW 50

  1. verseny: 1. Jakub Mazsár (szlovák), 2. Sven Surina (szlovák), 3. Leo Sloboda (szlovák),… 5. Farkas Kevin (magyar),… 7. Surányi Balázs (magyar),… 15. Kovács Zoltán (magyar).

2. verseny: 1. Surányi Balázs (magyar), 2. Leo Sloboda (szlovák), 3. Adam Havlin (szlovák),… 5. Farkas Kevin (magyar),… 12. Kovács Zoltán (magyar).

A bajnokság állása: 1. Jakub Mazsár 202 pont, 2. Martin Cermák 158 pont, 3. Farkas Kevin 128 pont.

PW 50 speciál

1-2. verseny: 1. Számadó Máté (magyar), 2. Laura Belenciakova (szlovák), 3. Samuel Zorkóczi (szlovák).

A bajnokság állása: 1. Számadó Máté (magyar) 50 pont, 2. Laura Belenciakova (szlovák) 40 pont, 3. Samuel Zorkóczi (szlovák) 32 pont.

Mini GP 4T junior class

1. verseny: 1. Győr Bálint (magyar), 2. Babonics Márk (magyar), 3. Peter Kacaba (szlovák), 4. Görbe Soma (magyar),… 6. Oláh Barnabás (magyar).

2. verseny: 1. Babonics Márk (magyar), 2. Oláh Barnabás (magyar), 3. Győr Bálint (magyar), 4. Görbe Soma (magyar).

A bajnokság állása: 1. Győr Bálint 216 pont, 2. Babonics Márk 209 pont, 3. Oláh Barnabás 125 pont.

Mini GP 50

1-2. verseny: 1. Lukás Simon (cseh), 2. Vojtek Schwarz (cseh), 3. Michal Búlik (szlovák).

A bajnokság állása: 1. Michal Búlik 197 pont, 2. Lukás Simon (cseh) 128 pont, 3. Adam Barus (szlovák) 125.

Mini GP 80

1. verseny: 1. Petr Jadrny (cseh), 2. Filip Simonic (szlovák), 3. Jakub Machu (cseh)

2. verseny: 1. Petr Jadrny (cseh), 2. Jakub Machu (cseh), 3. Filip Simonic (szlovák)

A bajnokság állása: 1. Petr Jadrny (cseh) 200 pont, 2. Filip Simonic 172, 3. Jakub Machu 166.

Scooter 50

1. verseny: 1. Krusina Ludovit (szlovák), 2. Denis Kovác (szlovák), 3. Pavel Moravec (szlovák).

2. verseny: 1. Denis Kovác (szlovák), 2. Krusina Ludovit (szlovák), 3. Pavel Moravec (szlovák).

A bajnokság állása: 1. Denis Kovác 175 pont, 2. Pavel Moravec 156, 3. Filip Havlín (szlovák) 136.

Scooter 70

1. verseny: 1. Gáspár Attila (magyar), 2. Lukas Há (szlovák), 3. Michal Nemcovic (szlovák), 4. Surányi Zoltán (magyar), 5. Szöllősi Benedek (magyar),… 8. Lovas János (magyar).

2. verseny: 1. Andrej Krejci (szlovák), 2. Lukas Há (szlovák), 3. Surányi Zoltán (magyar),… 5. Szöllősi Benedek (magyar),… Gáspár Attila és Lovas János kiesett.

A bajnokság állása: 1. Gáspár Attila 175 pont, 2. Lukas Há (szlovák) 172, 3. Michal Nemcovic 165.

Scooter Open

1-2. verseny: 1. Martin Gudába (szlovák), 2. Roman Bednár (szlovák), 3. Dominik Zvásta (szlovák).

A bajnokság állása: 1. Martin Gudába 250 pont, 2. Roman Bednár 172, 3. Tomás Niznan (szlovák) 120.