Látni és látszani

 

Ősz. Változnak a színek, változnak a fények – ezzel együtt változnak az időjárási, látási és útviszonyok – amikhez, persze muszáj alkalmazkodni az autóvezetésben is. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Zeiss ebben a témakörben tartott közös sajtótájékoztatót a Groupama Tanpályán, ahol az újságírók a saját bőrükön tapasztalhatták meg, mennyivel változtatja meg a látási viszonyokat az elhasznált, piszkos ablaktörlő, a nem megfelelő világítás, a nem megfelelő szemüveg.

„Nem lehet elégszer hangsúlyozni annak jelentőségét és veszélyét, hogy ősszel a gépjárművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A járművezetők felelőssége a járművük őszi-téli felkészítése, valamint annak biztosítása, hogy a saját szemük ép, a látásuk megfelelő legyen. A téli időszak kezdetén már nem lehet azt mondani, hogy a felkészülés időszerű lenne, ugyanis azon már túl vagyunk. Ismét felhívjuk a figyelmet a futómű, az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás, a fékrendszer ellenőrzésére, a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray és a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő használatára. Javasolt, hogy nagyobb követési távolságot tartva, a szokásosnál lassabban vezessünk, illetve elsősorban a kezdő járművezetőknek és azoknak, akik a tavaszi, nyári hónapokban tanultak vezetni, érdemes gyakorolni egy kicsit forgalommentes úton, vagy vezetéstechnikai pályán – nyilatkozta Óberling József rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, az ORFK Közlekedésrendészeti főosztályának vezetője, az OBB ügyvezető elnöke.

„A Groupama Tanpálya szívesen csatlakozik minden olyan figyelemfelkeltő kampányhoz, amely a biztonságos közlekedést, a balesetek csökkentését célozza. Jelen esetben pedig maga a tanpálya is alkalmas volt arra, hogy nehéz, korlátozott látási viszonyok között – éjszaka, esőt szimulálva – kipróbálják magukat a sofőrök” – nyilatkozta Gazsi Júlia, a Groupama Tanpálya ügyvezető igazgatója, utalva arra, hogy a Music FM hallgatói közül 120 szerencsés a gyakorlatban is kipróbálhatta, mit jelent mindez: a Groupama Tanpályán ismerkedhettek a korlátozott látási viszonyokkal, a felcsapó vízfüggönnyel, a csúszós úttal, miközben hasznos tanácsokat kaptak arra vonatkozóan, hogy mit kell tenni rizikós helyzetekben az utakon. No és persze megtapasztalhatták a ZEISS DrifeSafe szemüveglencse előnyeit, amelyet egész napos viselésre, ezen belül a gépjárművezetők igényeire fejlesztettek ki. A szemüveglencse jobb látást biztosít a vezetés közben fellépő problémás helyzetekben.

Sofőrként folyamatosan és gyorsan váltakozó forgalmi szituációkban kell helyes döntéseket hozni, miközben gyakran fókuszálunk különböző távolságokra (út, visszapillantó tükrök, műszerfal, navigáció). Tisztában kell lennünk az út- és látási viszonyokkal, a biztonságos közlekedés érdekében tudnunk kell, mikor kell kanyarodni, gyorsítani vagy megállni – vagy hogy a látott tér perifériáján miként alakul a forgalom.
A ZEISS által publikált tanulmány szerint az idő 97 százalékában a sofőrök az előttük lévő útra és a távoli mozgó tárgyakra koncentrálnak, 2 százalékban nézik a műszerfalat, és egy százalékban dinamikusan váltogatják tekintetüket a különböző visszapillantó tükrök között.
A modern Xenon és LED fényszórók nagyobb hatékonysággal világítják be a jármű előtti teret, ugyanakkor a szembejövők számára gyakran okoznak zavaró vakítást.
A néhány pillanatig tartó vakító hatás eredményeképpen nem érzékeljük tisztán a helyzetünket az utakon. Az autóvezetők látása is megváltozik, amikor alkalmazkodnia kell a félhomályhoz és a sötéthez: a pupilla kitágul, csökken a mélységélesség és kontrasztosság. A ZEISS Dura Vision Drive Safe antire flex réteg fényáteresztési tartományát úgy tervezték meg, hogy a Xenon/HID és LED fényszórók által kibocsájtott fény okozta zavaró szemkáprázást csökkentse, mégis maximálisan látható maradjon a környezet, így biztonságos legyen az éjszakai vezetés.
Az új DriveSafe optikai kialakítása nagyban elősegíti a kényelmes és stresszmentes vezetést, valamint megfelelő egész napos használatra bármilyen tevékenységhez.