Lánykérés gumifüstben

BOMBA! Racing Team – 6. Nagyatádi Tuning Találkozó & Szlalom Verseny, 2016. május 8.

Szőke Ákos – BMW E30

Egy héttel a taszári, bajnoki küzdelmek után, újra aszfaltra gurult BMW-jével Szőke Ákos. A gymkhana pilóta Nagyatádon mutatta meg, milyen produkcióra képes. Ákos a május 8-ai, 6. Nagyatádi Tuning Találkozón & Szlalom Versenyen szórakoztatta a közönséget, és egy lánykérésben is segédkezett.

 lánykérés_byLuigiPhoto

Szőke Ákos: Tavaly jártunk először Nagyatádon, és annyira megtetszett ez a rendezvény, hogy már akkor elhatároztuk, jövünk jövőre is, ha hívnak bennünket. Hívtak, mi pedig örömmel utaztunk ismét Somogyba. Fantasztikus hangulat uralkodott megint a néző- illetve versenyzőbarát találkozón.

Idén Ackermann Balázzsal csináltunk közös produkciót. Balázs arról híres, hogy a Trabantjával oldalvást, két keréken kocsizik. A show lényege az volt, hogy amíg ő két keréken balanszírozott, addig én 4-5 alkalommal körbe autóztam őt. Pontosnak, precíznek és kiszámíthatónak kellett lennünk, mert baleset is lehetett volna abból, ha valamelyikünk hibázik. Az első színre lépésnél volt egy kis izgalom, amikor leesett az eső, és egyikünk autójának sem volt megfelelő a tapadása… Balázs azonban igazi profi, akivel azonnal megtaláltuk a közös hangot, és úgy érzem, jól el is szórakoztattuk a közönséget.

Különleges volt az idei esemény abból a szempontból is, hogy egy igazán egyedi kérésnek tettünk eleget. A bemutatónk közben kihívtunk egy fiatal lányt, hogy őt autózzam körül – eközben a párja mellettem ült a kocsiban. Mikor megálltunk, a fiú kiszállt, és megkérte a barátnője kezét, aki természetesen igent mondott. Nem csak nekik, de nekünk is egy életre szóló élmény marad, öröm volt részt venni abban a megható és boldog pillanatban. Ez úton is szívből gratulálok a csapatom nevében a párnak, és sok boldogságot kívánunk nekik a közös életükhöz!

Gratulálunk a szervezőknek is, ismét egy fantasztikus rendezvényt hoztak össze! Jövőre is szívesen vendégszerepelünk itt, de legközelebb Rétságra utazunk. A május 28-ai, IV. Extrém Napon nem csak autózni, de autóztatni is fogok, s bízom benne, hogy ugyanolyan nagy élményt nyújthatók majd a kilátogatóknak, mint tavaly, vagy mint most, Nagyatádon.