Laller elnöki különdíjas!

Minden esztendő vége a számvetés és az ünneplés jegyében telik, a motorsportokban kiváltképp. A szakágak ilyenkor köszöntik bajnokaikat, a helyezetteket, és ekkor kerülnek átadásra a különdíjak is. Péntek este a terepszakág hivatalos gáláján Horváth Lajost és csapatát, a Laller Racing Dakar Team-et többször is a porondra szólították.

Laller különdíj

A hagyományoktól eltérően idén a terepmotorosok is csatlakoztak az MNASZ által tartott ünnepséghez, így lényegében a teljes krém képviseltette magát. A számos hazai versenyen is résztvevő Laller a Motor/Quad kategóriában magyar abszolút második helyen végzett. Örömére Kárpáti Péter, a csapat másik versenyzője is felállhatott az év végi dobogóra. Bár Horváth Lajosnak idén nem a magyar bajnokság jelentette a prioritást, ennek ellenére mégis különlegesen alakult számára az este.

Laller a már említett második helyezés mellett ugyanis elnökségi különdíjban is részesült, ami hatalmas megtiszteltetés. A csodaszép üvegtrófeát Hermann Henrik, a MAMS elnöke adta át az Európa bajnok pilótának, majd beszédben méltatta a FIM EB győzelmet és a csapat Dakar Rallyért végzett példaértékű, innovatív munkáját.

LallerRacing

Horváth Lajos így nyilatkozott az est fénypontjáról:

„Nagyon boldog vagyok, ez az elismerés rettentően sokat jelent nekem. Szeretném megköszönni a családomnak, a támogatóimnak, mindenkinek, aki hozzátett a sikerünkhöz! Óriási dolognak tartom, hogy a szép szavak mellett ilyenformán is díjazták az erőfeszítéseinket. Most kiélvezzük a siker minden pillanatát, azonban a következő héttől ötös fokozatba kapcsolunk, hiszen vészesen közeledik a 40. Dakar Rally rajtja.

A motorom már sikeresen átesett az adminisztratív átvételen, és elindult Dél-Amerikába, hamarosan pedig mi is csomagolhatunk. A december már csak az utolsó simításokról és a kímélő-formában tartó edzésekről fog szólni. Karácsonyozunk egyet, majd jöhet a versenyévünk csúcspontja, végre elérkezik az, amiért egész évben gürcöltünk!” – zárta mondandóját elszántan a Dakaron 139-es rajtszámmal induló váci gladiátor.

A 40. Dakar Rally január 6.-án veszi kezdetét, Limától Cordobáig 10.000 kilométert tesz majd meg a közel 600 induló – a sorok között Horváth Lajos „Lallerrel”.

 

Írta: Tóth Krisztián Márk / Fotó: Pataky Péter