Lakáshitel-támogatás: idén több mint 500 munkáltatói szerződés megkötésére számít az OTP

A várakozásoknak megfelelő az érdeklődés az OTP Bank vissza nem térítendő, munkáltatói lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó szolgáltatása iránt, eddig több mint 150 cég kezdte el a szerződéskötési folyamatot a banknál.

    A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával 2014. január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását.
    A pénzintézet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az OTP Bank májusban indította el a munkáltatói vissza nem térítendő lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó szolgáltatásait. A bank már az idén több mint 500 szerződés megkötésére számít.
    Az OTP szerint a támogatási igény fellendülésére 2015-ben lehet számítani, az új juttatás bevezetése ugyanis hosszabb folyamat, mint más cafeteria juttatások esetében. Az első folyósítás előtt ugyanis nagyjából kéthónapnyi átfutási idővel kell számolni a munkáltatóknak.
    A közlemény idézi Kovács Antalt, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: munkáltatói partnereik közül elsőként a kisebb cégek jelentkeztek, de mostanra a több ezer munkavállalót foglalkoztató vállalkozásokkal is sikerült megállapodniuk.
    Megjegyezte, hogy sok munkavállaló is érdeklődik bankfiókokban a lehetőség iránt, de az  OTP ADLAK (Adómentes Lakáshitel Támogatási Szolgáltatás) szolgáltatást a munkáltatók részére nyújtják. Ezért azt javasolják, hogy a munkavállalók jelezzék a munkáltató felé, hogy élnének a lehetőséggel – tette hozzá.
    A munkáltatói vissza nem térítendő lakáscélú támogatás előnye mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára, hogy adómentes.
    Az OTP ADLAK a leszerződő munkáltatóktól – meghatározott díj ellenében – átvállalja a támogatás adómentességi kritériumainak vizsgálati feladatait és azokról kiállítja a megfelelő igazolást. Igény esetén ellátja a teljes adminisztrációs, eljárási, átutalási és igazolási feladatokat is, amely jelentős terheket vesz le mind a munkavállalók, mind a munkáltatók válláról – olvasható a bank közleményében.

Forrás:MTI