Lajkó-improvizációk a Margitszigeten- Hegedű és citera egy tokban

Extatikus élményben lesz részük azoknak, akik ott lesznek július 13-án Lajkó Félix és a Dohányi Szimfonikusok közös koncertjén a Margitszigeten. Hegedűjéről is mesél a virtuóz zenész.

„Vadonatúj, kifejezetten a július 13-i alkalomra készülő művészeti produkció van készülőfélben a Margitszigeti Szabadtéri Színpad Szimfonik című világzenei koncertjére” – mondta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója azon a sajtótájékoztatón, amelyet sajátos helyszínen, a nyári hangversenyen ugyancsak szereplő Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar próbatermében tartottak meg az együttes ügyvezető zeneigazgatója, Hollerung Gábor valamint a júliusi esemény hegedűvirtuóz szólistája, Lajkó Félix részvételével.

lajko_felix_bacsi_robert

A körülmények is sajátosak voltak. Az újságírók még szét sem széledtek, amikor megérkeztek a fúvósok, elkezdődött a hangolás, majd a próba következett, és még aznap befejeződött az utolsó szimfonikus zenekari rész felvétele, merthogy július elejére a boltokba kerül a CD-felvétel is, amelyen Lajkó repertoárjából válogatott nóták átdolgozása szerepel Ott Rezső hangszerelésében, szimfonikus zenekari részvétellel.

„Amikor először hallottam Félixet játszani, éreztem benne a szimfonikus zenére való hajlamot, pedig csak hárman muzsikáltak a színpadon” – emlékezett vissza az évekkel ezelőtti élményre Hollerung Gábor, aki karmestere lesz a Lajkóra oly jellemző improvizációt egyáltalán nem nélkülöző produkciónak. „Az élő koncerten majd kapaszkodnunk kell – folytatta tréfálkozva –, ugrásra készen állni a hangszerekkel, hogy kövessük, amit Félix produkál.” Aztán komolyra fordítva a szót elárulta, hogy a „Vajdaság Paganinijeként” is emlegetett hegedűművész valójában zenészhez méltón alkalmazkodóképes.

„Fantasztikus, pezsdítő ritmusviláguk van ezeknek a zenéknek, remek fejlesztő technikákkal, amelyek következtében a muzsika egyik-másik darabban, mint Paganini Bolerójában a semmiből nő ki kirobbanó hangzásvilággá. Biztos vagyok benne, hogy az emberek egyik-másik szám hallatán felfokozott érzelmi állapotba kerülnek” – lelkesedett Hollerung Gábor, amikor kis „műsorelőzetest” kértem tőle.

A kétórás koncertet a klasszikusból, bluesból, dzsesszből, népzenéből egyaránt merítő előadóművészhez méltón a sokszínűség fogja jellemezni. Kérdésünkre Lajkó Félix elmondta, hogy saját zenekara is vendég lesz az esten, meg szólókkal is készül. A közkedvelt füttyös szám biztosan elhangzik, de még az is előfordulhat, hogy egy vadonatúj dallam is felcsendül a művész készülőfélben lévő hegedű szólólemezéről, ha addigra elkészül vele.

„Annyit gyakorolok, amennyit csak tudok – válaszolta »munkaidejét« firtató kérdésemre –, valójában egész nap, közben persze enni is szoktam. A hegedű érzékenyebb a nem-gyakorlásra, mint a citera, ami nem azt jelenti, hogy az utóbbit el kellene hanyagolni. Egy tokban hordom őket, egyformán ragaszkodom mindkettőhöz.”

A hegedűjéről időről időre felröppenő pletykákkal kapcsolatban elmondta, hogy se az nem igaz, hogy Stradivari-hangszert talált a padláson, se az, hogy kölcsönhegedűvel jött át Magyarországra húsz évvel ezelőtt. Akkor édesanyjától kapott egy hegedűt, amelyet négyszáz német márkáért vett (ma kétszáz eurónak felel meg), és amelyről mostanában derült ki, hogy magyar mesteré, méghozzá az 1800-as évekből való.

„Mégis éveken át volt egy olyan kényszerem, hogy nekem a lehető legjobb hangszeren kell játszanom – árulja el egyik »gyengéjét«. – Ennek hatására néztem ki magamnak  Bécsben egy Andrea Guarnieri-hegedűt, de nem volt annyi pénzem, hogy megvegyem. Ekkor megkerestem a Magyar Nemzeti Bankot, hogy megvásárolnák-e nekem a hangszert. Igent mondtak. Aztán minden volt, sajtótámadás, botrány, csak hegedű nem. Végül hivatalosan lemondtam az igényemről. Jó iskola volt, ami megmutatta, maradjak csak a jól bevált instrumentumomnál.”

Mátraházi Zsuzsa riportja