Lackfi János facebook videókban ad hangot

Megdöbbentő erővel hatnak azok a videók, melyekben Lackfi János saját tolmácsolásában meséli el hazatérő iraki menekült családok történeteit. A népszerű költő az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai által gyűjtött történeteket írta meg és adja elő, hogy ezzel hívjon minél többeket a háború után hazatérő iraki családok megsegítésére. Az első videót – melyben egy menekülttáborban a visszatérést váró 4 gyerekes édesanya hangján szólal meg a költő – már az első napokban több tízezer ember nézte meg a facebookon.  A Segélyszervezet bízik benne, hogy a lájkokon és megosztásokon túl sokan fognak adományozni is a 1353-as adományvonalon és a www.segelyszervezet.hu oldalon.

Az Iszlám Állam 2014-es térnyerése után négy évvel, ma a legtöbb iraki településen már újra béke van. Több mint 3 millió belső menekült már visszatért, de ami fogadta őket nem sok okot adott a reményre és a maradásra: lebombázott házak, lerombolt iskolák és templomok…
Az Ökumenikus Segélyszervezet helyszínen dolgozó munkatársai naponta találkoznak azokkal a személyes sorsokkal, melyek egy-egy híradós riportból nem látszanak: a mindenüket elvesztett családok, a vallásuk miatt üldözött keresztények, a legszörnyűbb háborús borzalmakat átélt gyermekek történeteivel. A helyszínen lejegyzett történeteket feldolgozva, Lackfi János, József Attila-díjas költő segít közelebb hozni az irodalom eszközeivel, mit éltek át a családok és milyen dilemmákkal küzdenek most, egykori életük romjai közé visszatérve. A költő történeteivel és azokból készült videókkal a segélyszervezet 1353-as adományvonalon indított adománygyűjtését segíti.
„Mikor éveken keresztül szinte naponta halljuk a háborús híreket a veszteségeket leíró óriási számokkal, akkor ritkán gondolunk bele, mit is jelenthet ez az egyes emberek, családok szintjén.   A felszabadított településeken dolgozva azonban nem nagy számokat, statisztikákat, hanem egyes embereket látunk. Mindenkinek megvan a saját története a menekülésről, a harcokról, a veszteségekről és a visszatérésről. Lackfi János történeteiben ezek a sorsok elevenednek meg és segítenek megérteni, miért kell nekünk magyaroknak is ott helyben segítenünk, hogyan adhatunk esélyt a maradásra.” – hangsúlyozta az akció kapcsán Gáncs Kristóf, a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

 

A most beérkező adományokból az Ökumenikus Segélyszervezet visszatérő családok házait teszi újra lakhatóvá, iskolákat működővé, minden eszközzel segítve a családokat az újrakezdésben, a helyben boldogulásban. A következő időszak kulcsfontosságú a visszatérő családok életében. Amennyiben megkapják a megfelelő segítséget az újrakezdéshez, akkor készek maradni, és újjáépíteni életüket, közösségeiket. Amennyiben azonban nem érkezik segítség, a reménytelenség okán nagyon sokan dönthetnek úgy, hogy újra – ezúttal talán végleg – elindulnak Európa irányába. A magyar segélyprogram következő szakaszában az újjáépítés mellett a munkahelyteremtésre fog koncentrálni, hiszen munka nélkül a visszatérő családok hosszú távon nem tudnak boldogulni.