Különleges hüllők bemutatója a keddi FIX Magazinban!

Idén február 21-én rendezik meg a Lurdy házban a már hagyományosnak nevezhető Terraplaza Expot. Itt 2000 m2-en rengeteg egzotikus állatot, első sorban hüllőket tekinthetnek meg az érdeklődők, és egyéb érdekes programok is várják őket. A keddi FIX Magazinban pedig egy rendkívül különleges hüllő, a kaméleon fog bemutatkozni. Vendégünk lesz László Csaba, aki egy igazi kaméleon tenyésztő, és természetesen nem egyedül érkezik, hiszen magával hozza kedvenc kaméleonját is.

hullo

A szinkronúszás nem más, mint tánc a vízben. Az úszóknak olyan nehézségű és olyan magas szintű mozgáskoordinációt igénylő mozdulatsorokat kell végrehajtaniuk, amikre a legtöbb ember egész biztosan nem lenne képes, ráadásul mindezt úgy, hogy közben 60-70 másodpercet a víz alatt töltenek, sokszor függőleges testhelyzetben, fejjel lefelé. Nem csoda tehát, hogy a szinkronúszók már egészen kisgyermekkorban elkezdik az edzéseket, és hosszú évekig tartó munkafolyamat eredményezhet csak sikereket. Ezzel a rendkívül érdekes sportággal is megismerkedhetünk, hiszen ellátogat hozzánk Drégely Sára és Bagin Sára szinkronúszók, akik edzőjük társaságában mesélnek majd a sportról, valamint az általuk elért nemzetközi szinten is szép eredményekről.

szinkronuszas012

Programajánló rovatunkban ezúttal a Budapest Táncfesztiválról lesz szó, melyet február végén rendez meg már több éve a Nemzeti Táncszínház. Érkezik hozzánk Góbi Rita táncművész, aki a fesztivál során látható és látogatható programokról fog nekünk bővebben beszélni.

Tartsatok velünk kedden is 17:00-tól a FIX Magazinban!