Külföldi sajtó Magyarországról – Der Standard, Frankfurter Allgemeine Zeitung

 Kertész Imre Nobel-díjas író és felesége, Kertész Magda a Magyar Szent István Rend ünnepélyes átadása előtt Budapesten, a Sándor-palotában 2014. augusztus 20-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Kertész Imre Nobel-díjas író és felesége, Kertész Magda a Magyar Szent István Rend ünnepélyes átadása előtt Budapesten, a Sándor-palotában 2014. augusztus 20-án. MTI Fotó: Kovács Attila

A Der Standard című osztrák lap Kertész Imre kitüntetéséről, a Frankfurter Allgemeine Zeitung az 1989-es páneurópai piknik évfordulóján tartott megemlékezésekről írt szerdán.

    Baloldali és liberális körökben megütközést keltett, hogy Kertész Imre elfogadja az Orbán-kormánytól a legmagasabb magyar állami díjat – írta a “Kertész Imre vitatott kitüntetése” című írásában a Der Standard című liberális osztrák lap.
A lap úgy fogalmazott, hogy a Szent István Rend odaítélése azért is figyelemreméltó, mert az Orbán-kormány az állami kitüntetéseket csaknem kizárólag a Fidesz vagy a szélsőséges Jobbik elkötelezettjeinek vagy legalább politikától függetleneknek osztotta. Kertész Imrét az “Orbán- és a Jobbik-féle médiumokban” rendszeresen rágalmazták, magyarországi hovatartozását megkérdőjelezték – írta budapesti tudósításában Gregor Mayer. A szerző megjegyezte: míg Kertész Imre saját nyelvezetével felveti, addig az “Orbán-állam” tagadja és elnyomja a felelősséget a magyar holokausztért.
http://derstandard.at/2000004519605/Umstrittene-Ehrung-fuer-Autor-Kertesz
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a páneurópai piknik 25. évfordulóján tartott rendezvényekről közölt összeállítást.
A Sopronpuszta felett az ég című írás szerzője, Stephan Löwenstein kiemelte, hogy huszonöt évvel a páneurópai piknik után több elbeszélés él az eseményekről, és ezek részben kiegészítik egymást, részben ellentmondanak egymásnak. Ugyanakkor a páneurópai piknik történelmi jelentőségének megítélése egységes, és ez mutatkozott meg az évfordulón elhangzott ünnepi beszédekben is.
A FAZ szerzője úgy vélekedett: azon kívül, hogy a szervezők a magyar ellenzékből nem hívtak meg senkit, politikai értelemben csupán Balog Zoltán beszéde volt “figyelemre méltó”, amelyben az emberi erőforrások minisztere “fájlalta a brüsszeli és a németországi értetlenséget” a magyar kormánynak azzal a törekvésével kapcsolatban, hogy új utakra lépve a szabadság és a demokrácia mellett a társadalmi igazságosságot is megvalósítsa Európában.

Forrás:MTI