Közösségi finanszírozással gyűjt nézőkre a bécsi Volkstheater

A bécsi Volkstheater az évad kezdetével indította el néző-örökbefogadási projektjét, amelynek keretében olyanok számára biztosítják a kultúrához való hozzáférést, akik egyébként soha nem jutnának el az előadásokra. Közösségi finanszírozással 15 ezer eurót szeretnének összeszedni, hogy ötszáz új nézőnek adhassanak bérletet.

 volkstheater_foto_volkstheater_www-lupispuma-com

A világon talán egyedülálló módon közösségi finanszírozással gyűjt nézőket a bécsi Volkstheater. A színház olyanok számára szeretné lehetővé tenni a színházlátogatást, akik anyagilag nem engedhetik meg azt maguknak. 30 euróért ugyanis már egy négy alkalomra szóló bérletet tudnak adni azokra az előadásaikra, amelyeket a bécsi kerületi színházakban tartanak. A bécsi Volkstheater 1954 óta tart vendégelőadásokat a kerületekben, hogy nevéhez méltóan mindenki színháza lehessen. Ráadásul évente négy premierrel készülnek ezekre a speciális előadásokra.

Első körben 7 ezer eurót szeretnének összeszedni, de az abszolút cél a 15 ezer euró, amelyből már 500 új néző számára tudnák lehetővé tenni a színházlátogatást. Aki akar – például színházrajongók vagy színházi dolgozók – azzal is segíthetnek, hogy “örökbe fogadnak” egy nézőt, vagyis közösen néznek meg darabokat, bevezetik a színházi életbe és a környékük kulturális, társadalmi életébe.

“Nagyon optimisták vagyunk, hogy elérjük a célunkat, és annyi támogatást sikerül összegyűjtetünk, amiből már olyanokat is be tudunk csalni a színházba, akiknek nem ez a világa” – mondja Anna Badora, a Volkstheater művészeti vezetője a projekttel kapcsolatban.