Közös sztrájkbizottságot alakít a két nagy pedagógus-szakszervezet

Azonnali béremelést és az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követeli és közös sztrájkbizottságot alakít a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – jelentették be a két szervezet közös sajtótájékoztatóján kedden, a pedagógusok világnapján Budapesten.

    A PSZ és a PDSZ közös, négy pontból álló követelést fogalmazott meg. Ezeket Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke és Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja ismertette.
    Az első pont, hogy a pedagógus illetményalap vetítési alapja szeptember elsejétől visszamenőlegesen a mindenkori minimálbér összege legyen. A második követelés, hogy szintén szeptembertől visszamenőlegesen emelkedjen az oktatásban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak garantált illetménye is. Követelik továbbá, hogy a pedagógusok neveléssel-oktatással lekötött munkaideje 2021. szeptember elsejétől legfeljebb heti 22 óra legyen. A negyedik követelés pedig, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek – akik jelenleg heti 40 órában látják el feladataikat – maximum heti 35 órában legyenek foglalkoztathatók, és a pedagógusokhoz hasonlóan heti 5 órát tölthessenek regenerációval, felkészüléssel intézményen kívül.
    Követeléseikről kedden levélben Orbán Viktor miniszterelnököt is tájékoztatják.
    Kérdésre válaszolva elmondták: a kormánynak a jogszabály szerint öt napon belül ki kell jelölnie a sztrájktárgyalási partnereket.
    Szabó Zsuzsa azt is elmondta, hogy a parlamenti pártoknak is levelet írtak, azt kérve, tegyenek ajánlatot az oktatásban dolgozók számára.
    A PSZ elnöke kiemelte: 2018 óta kongatják a vészharangot, hogy ha a pedagógushiány, az alacsony bérek, a rendkívüli magas munkaterhek nem változnak, akkor a rendszer összeomlik, “nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket”. Ezen ügyek rendezésére 2018-tól 2021 októberéig nem született érdemi döntés, pedig 2020 márciusában sztrájktárgyalásokat kezdeményeztek a kormánnyal. A koronavírus-járvány miatt viszont “az élet és az egészség védelmét fontosabbnak tartva”, felfüggesztették a tárgyalásokat – ismertette Szabó Zsuzsa, közölve: mostanra viszont az ügy olyan fontossá és annyira halaszthatatlanná vált, hogy a PDSZ elnökségi tagjaival úgy döntöttek, “muszáj valami eredményt kicsikarni a kormányból” és közös sztrájkkövetelésekben kérik az említett problémák megoldását.
    A PSZ elnöke azt mondta: jelenleg 12 ezer ember hiányzik a pedagógusrendszerből, és ebben nincsenek benne azok, akiket a koronavírus miatt kellett, illetve kell helyettesíteni. Kiemelte: ilyen leterhelt állapotban a pedagógusok nem tudják biztosítani azt az oktatást, amely a gyermekek alapjoga.
    Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja elmondta: a pedagógusbérek már évek óta nem őrzik meg reálértéküket, azokat most is a 2014-es minimálbérhez igazítva számítják. Kiemelte: folyamatosan hallják a kormány részéről, hogy januártól “nekiállnak valamilyen béremelésnek”.
    A sajtótájékoztatón többen is utaltak arra, hogy legutóbb, szeptember 29-én, a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt a pedagógusok bérének rendezéséről. Ugyanakkor Nagy Erzsébet és a szakszervezetek több más képviselője is kiemelte: ennek a béremelésnek a mértékéről semmit sem tudnak.
    Arra kérdésre, hogy mit tesznek, ha lesz pedagógus béremelés, de az nem lesz a minimálbérhez rögzítve, Nagy Erzsébet azt mondta: az ajánlattól függ, de mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy valamilyen előmenetel legyen rögzítve a továbbiakra is.
    Szabó Zsuzsa hozzátette: az automatizmusra törekszenek, hogy ne kelljen minden évben követelniük az emelést.
    Totyik Tamás, a PSZ alelnöke kiemelte: céljuk, hogy ne fordulhasson elő, hogy bármilyen kormány alatt minimálbér, garantált bérminimum alatt keressen egy pedagógus.

MTI