Közös szennyvízhálózat épült Komorón és Tuzséron

Az Európai Unió támogatásával közös szennyvízhálózat épült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Komorón és Tuzséron, a több mint 760 millió forint értékű beruházást Szabó Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára avatta fel pénteken.

    Farkas Béláné, Komoró független polgármestere az MTI-nek elmondta: a Záhonyhoz közeli települések önkormányzatai 703,7 millió forint, 92,3 százalék arányú pályázati forrást nyertek a környezetvédelmi fejlesztéshez.
    A beruházáshoz szükséges, 60 millió forintot meghaladó úgynevezett önerőre is pályázott később a két helyhatóság, s miután megkapják a Belügyminisztériumtól az összeget, visszafizetik a lakossági hozzájárulást a hálózatra csatlakozó ingatlanok tulajdonosainak.
    Az 1368 lakosú Komorón több, mint 6,3 kilométer gerinc-, 3,2 kilométer nyomó-, és 4,1 kilométer hosszú bekötővezeték épült, s 487 ingatlant kötnek rá a hálózatra. A községben így százszázalékos arányú lesz a korszerű szennyvíz-elvezetés és tisztítás.
    Ferkovics Tibor (Jobbik Magyarországért Mozgalom), Tuzsér polgármesterének tájékoztatása szerint a 3513 lakosú településen még az 1990-es években kiépült a szennyvízhálózat. A mostani beruházás keretében a régi vezetékrendszert bővítették, illetve növelték a kapacitását a régi tisztítótelepnek, miután Komoróról is oda érkezik a szennyvíz.
    A telep kapacitása a napi 388 köbméterről 600-ra nőtt, s korszerűsítették az ülepítő- és levegőztető medencéket, a komposztérlelőt, valamint a csurgalékvíz átemelőt. Tisztított szennyvízátemelő, utótisztító tó, iszap- és szalmatároló, illetve közel egy kilométer nyomóvezeték is épült.
    Egy szennyvíz átemelő teljes rekonstrukciójára is sor került, hét átemelőnél pedig új, rádiós, illetve GSM-es irányítástechnikai rendszert alakítottak ki.
    Tuzséron több mint 92 százalék arányú lett a csatorna-hálózat kiépítettsége, két külterületi településrész maradt ki a fejlesztésből, ahol Szép Béla, Tuzsér és Komoró közös jegyzőjének közlése alapján mintegy 250 ember él. Ők aknákban gyűjtik össze a szennyvizet és a tisztítótelepre szállítják tőlük.
    A kivitelezési munkálatokat a SADE Magyarország Kft. és a Zemplénkő Kft. végezte, a Nyír-Hidrofil Kft. mérnöki felügyelete mellett. A közös komorói-tuzséri szennyvízhálózatot a Tisza-menti Regionális Vízművek Zrt. üzemelteti.

Forrás:MTI