Közös koszorúzás a budapesti Nagy Imre-emlékháznál

Az ’56-os forradalom évfordulóján közösen koszorúzott Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori budapesti lakóházánál, a II. kerületi Orsó utcában az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Párbeszéd és a Szolidaritás egy-egy képviselője.

A hétfő délelőtti megemlékezésen Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: az 1956-os ifjak nagyon szomorúak lennének, ha megélték volna azt, amit 2017-ben látni lehet. Úgy folytatta: a mai magyar kormány “erősen rímel” a történelem egy nagyon sötét időszakára, a sztálini diktatúrára. Ugyanúgy üldözi a vélemény szabadságát, kontrollálja a sajtót, akadályozza az emberek szervezkedését és a civilek életét ma Magyarországon. Az Orbán-kormány ugyanúgy korrupt, a fideszes, “állampárti” elitet és csatlósaikat gazdagítja – tette hozzá.

Kunhalmi Ágnes beszélt arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, aki anno “nagy hangon szónokolt” Nagy Imre újratemetésén, ma valahogy mintha “ki akarná hagyni” a forradalom miniszterelnökét a történelemből. Az elmúlt évben, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján alig jelent meg Nagy Imre neve, pedig örökségét ápolni kellene – fűzte hozzá.

Miért van az, hogy Orbán Viktor ennyire “el akarja takarítani” Nagy Imrét az útból? – tette fel a kérdést, majd úgy folytatta: Nagy Imre a magyar történelem egy kritikus időszakában vezetőként felismerte azt, amit Orbán Viktor “soha nem fog”, mert nem áll érdekében és nem is akarja: hogy a magyar nép soha nem egyenlő a hatalmon lévő kormánnyal.

Kiemelte: a magyarok nem “homogén, gyűlölködő massza”, amivé Orbán Viktor akarja tenni, vagy aminek láttatni akarja őket, hanem igenis szabadságszerető, okos, tehetséges és becsületes nép. A magyar szabadságot, a magyarok tehetségét nem lehet elnyomni akkor sem, ha “lényegében százszázalékosan” minden sajtóterméket megvesznek az “orbánisták”, és ha a fejlődésre szánt európai uniós forrásokat “eltéríti” vagy “ellopja” a kormány – jegyezte meg.

A szocialista szónok szerint a magyarok igazi elnyomói “nem Brüsszelben vannak, hanem itthon, kormányon”, azok, akik “elveszik a nép vagyonát”, elveszik az ország szellemét, “lerombolják” az oktatását, “elveszik a magyarok egészségét, mert lerohasztják az egészségügyet”.

A magyar nép akkor léphet előre igazán, ha nemcsak a külső elnyomó hatalmakkal szemben emeli fel a szavát, hanem a belső hatalom harácsolásával szemben is – mondta Kunhalmi Ágnes.

A beszédet követően koszorút helyezett el az emlékháznál Kunhalmi Ágnes mellett Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője, Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke, Mészáros Balázs, a Szolidaritás alelnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányi elnöke és Turi Zoltán, a MoMa III. kerületi csoportvezetője.

Forrás:MSZP